2018. köszöntése a főtéren

2017. December 27.

Idén is lesz óévbúcsúztatás a főtéren.

 

A Széchenyi téren idén sem marad el a szabadtéri óévbúcsúztatás. 

A hagyományhoz híven december 31-én este 22 órakor fog megszólalni a zene, a várható hideg ellen forralt borral és máglyák tüzének melegével (is) lehet majd védekezni. 

Éjfélkor tűzijáték köszönti 2018-at és az újév első perceiben megkoszorúzzák Petőfi Sándor főtéri emléktábláját is, a költő születésének 195. évfordulója alkalmából.

Az önkormányzat mindenkit szeretettel vár a közös újévköszöntésre.










További cikkek

Mihályfalva kalákázott a legjobban

2017. December 28.

Az idén Érmihályfalva város és annak polgármestere, Nyakó József kapta a Bihar Megyei RMDSZ-szervezet által alapított Tulipán Kaláka Díját. A díjat Borsi Imre Lóránt adta át.

Idei ünnepköszöntők a városházán

2017. December 28.

Idén kevesebben voltak a városházán ünnepet köszönteni, ám más településekről is érkeztek.

Facsemetét ültettek a városközpontban, majd megújították a testvérvárosi szerződést

15 éves Hajdúnánás és Érmihályfalva kapcsolata

2017. December 27.

Hajdúnánás városnapján egy facsemete elültetésével és testvérvárosi szerződés megújításával is emlékeztek arra, hogy 15 éve hivatalosították a kapcsolatot Érmihályfalvával.

A fény ünnepe

2017. December 24.

Sillye Judit erre az alkalomra számunkra küldött versével kívánunk minden olvasónknak kellemes karácsonyt!

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: