A Balatonnál táboroztak

2019. Július 12.

Összesen 30 gyereket láttak vendégül, olyanok is eljutottak idén a Balatonhoz, akik az előző években különböző okok miatt nem mehettek, s akik még sosem láttak "ekkora vizet egyben".

 

A budapesti Csillaghíd Alapítvány évek óta támogatója a dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó gyerekotthonoknak. Ebbe beletartozik az is, hogy nyaranta megszervezi üdülésüket a Balatonnál, már harmadik éve. Akárcsak tavaly, idén is összesen 30 gyereket láttak vendégül Balatonkenesén, a honvédségi üdülőben. Az érmihályfalvi és székelyhídi, illetve a parajdi (Hargita megye) intézmények lakói egy héten keresztül élvezhették a napsütést a magyar tengernél, tudtuk meg András Ildikótól, az érmihályfalvi Iskolaház nevelőjétől, aki 13 tanítványával vett részt a táborozáson. Olyan gyerekek is eljutottak idén a Balatonhoz, akik az előző években különböző okok miatt nem mehettek, s akik még sosem láttak "ekkora vizet egyben". A résztvevők és nevelőik ezúton is köszönetet mondanak támogatóiknak, akik hozzásegítették őket ehhez a szép kiránduláshoz.







További cikkek

Furulyás tábor, kiegészítő programokkal

2019. Július 12.

Napi két órában tanultak új dalokat, három csoportba osztva: kezdők, haladók, középhaladók.

(Illusztráció)

Július 16-án éjjel részleges holdfogyatkozás lesz

2019. Július 12.

Részleges holdfogyatkozást csodálhatunk meg, derült égbolt esetén, július 16-án, kedd éjjel, szerdára virradóan.

(Illusztráció)

Közeleg az adóbevallási határidő

2019. Július 11.

Az adóhatóság (ANAF) emlékezteti az érdekelteket, hogy július 31-én lejár az egységes adóbevallási nyilatkozatok leadási határideje.

Permetezés lesz július 12-én, pénteken

2019. Július 10.

A Városháza ezúton is tudatja: pénteken permetezni fognak az alábbi területeken.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: