2015. October 25.
Szombat délután avatták fel Érmihályfalva központjában a közadakozásból emelt Hazaváró Édesanya szobrát. A lakosok az ünnepség után már birtokba is vették a közös fotózkodásra csábító alkotást, melynek lábához hamarosan egy virágcsokor is került.
Még év elején jelentette be Nyakó József, Érmihályfalva polgármestere, hogy helyi szinten 2015-öt “A kő marad”-évnek nyilvánítják, melynek keretében a szülőföld szeretetéről, az otthonmaradásról szóló eseményekre kerül sor. Már akkor elhangzott, hogy az eseménysorozat zárásaként október 24-én szoboravatóra kerül sor, de
nem bármilyen megfontolásból kifogásolható személyére, hanem a szülőföld szeretetét szimbolizáló, a gyerekeiért minden áldozatra képes, azokat mindig hazaváró édesanyáéra. A kivitelezés nem terhelte a város költségvetését, arra közadakozást hirdettek (az 500 lejt, avagy annál többet adományozók nevét a szobor mögötti falon, táblákon örökítik meg). Az avató körüli események természetesen az utóbbi hetekben, hónapokban gyorsultak fel, miközben a bankszámlára érkeztek az adományok, a kiszemelt helyszínt (a régi Polgármesteri Hivatal melletti parkot) rendbe tették, nyilvánosságra került a szobor makettje is, melyet helyi képzőművészek elképzelése alapján Deák Árpád nagyváradi szobrászművész öntött formába: egy rengőn (jellegzetes lócán) ülő női alak, aki ölelésre és simogatásra emeli karjait, de a kompozícióhoz tartozik egy, a lóca előtt ülő macska is, mint az otthon meghittségének szimbóluma.
Az alkotás pénteken délelőtt került a helyére, és letakarva várta az avatás napját, melynek programja szombat délelőtt a Gödör rendezvényházban kezdődött az elvándorlás visszaszorításának lehetőségeit kereső konferenciával (ennek részleteire
visszatérünk). Délután 3 órakor kezdődött az avató. A várostörténeti ünnepségre egybegyűlteknek Nyakó József polgármester elmondta: több ötlet volt a szoborra, aztán az édesanya alakjának megjelenítésére is, de az ölelésre, simogatásra hívogatóra esett a választás, abban a “divatos” aktív-szobor formában, mely melléülésre, fotózkodásra csábítja az elé állót, ezáltal, a fotó internetes megosztásával mintegy a város reklámozására is. Aki akarja, megláthatja édesanyját a szoborban, fogalmazott a polgármester, hozzátéve: az avató egy új korszak nyitánya is, mert az elmúlt 3 évben a város jórészt adósságait törlesztette, ezentúl következhet az építkezés. A budapesti Országgyűlést a Nemzeti Összetartozás Bizottságának tagja, Petneházy Attila, a Fidesz politikusa képviselte, aki amellett, hogy a bizottság tagjainak üdvözletét tolmácsolta – civilben színművészi mivoltát (a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja) igazolandó – Rónay György: Betlehem című versét szavalta el. Ezt követően leplezte le a szobrot annak alkotója, Deák Árpád, a szoborállítást adminisztráló Érmihályfalváért Egyesület nevében ifj.Nagy László, illetve a város nevében Todor Maria jegyzőnő és Nyakó József polgármester.
(erdon.ro / Rencz Csaba)