A Tárkányok találkozóján járt a Móka

A Tárkányok találkozóján járt a Móka
2017. September 1.
A Móka színjátszó csoport fellépett a Tárkány nevű települések 16. találkozóján, Köröstárkányban.
/vlm/Image/Show/84/
A Móka tagjai a tárkányi emlékműnél

Augusztus utolsó hétvégéjén immár 16. alkalommal, ezúttal Köröstárkányban tartották meg a Tárkány nevű települések találkozóját, melyen hat falu küldöttei, a helybelieken kívül a magyarországi Felsőtárkány, Mezőtárkány és Tárkány, a felvidéki Nagytárkány és Kistárkány elöljárói találkoztak. A rendezvény díszvendége a Magyarok Világszövetségének elnöke, Patrubány Miklós volt, aki az ünnepi istentiszteletet követő felszólalásában a „Tárkányokat”; az ősi, hatalmas etruszk civilizációhoz fűződő eleven kapocsnak nevezte, az etruszk tárkány-királyok (Tarquinius) okán.
Szombaton (…) a kulturális műsor a helyi református egyház fiataljainak zenés műsorával kezdődött, utánuk a köröstárkányi Százszorszép gyermek-tánccsoport mutatta be szemnek színes, fülnek, szívnek tetszetős műsorát.

Az Érmihályfalváról érkezett Móka színjátszó csoport Szabó János vezetésével, több mint egyórás programmal (zeneszámokkal megtűzdelt vidám jelenetekkel) szórakoztatta a helybélieket, vendégeket. A helyhez és a hangulathoz illően Szabó János ráadás-előadása zárta a nagy sikerű előadást. Minden jel arra mutatott, hogy igencsak szívükbe zárták egymást közönség, előadók, egyaránt.

(…)

Gábor Ferenc, Köröstárkány