A lakosok partnerek voltak a lombtalanításban

2017. November 23.

Közel 24 tonna kerti hulladékot szállított el a szemétgazdálkodási cég a lombtalanítási akcióban, melyhez hasonlót kettőt is terveznek jövőre.

 

November 7-én, 14-én és 21-én zajlott az a lombtalanítási akció, melynek során az önkormányzat és az ASA szemétgazdálkodási cég együttműködésével a város egész területéről elszállították az udvari, kerti hulladékot (faágakat, gallyakat, összegyűjtött faleveleket, elszáradt virágokat). Már az első nap után látszott, hogy a kezdeményezés "értő fülekre" talált, hiszen már akkor, egy nap alatt sokszorosan több hulladékot szállítottak el, mint tavaly egész évben. 

Az akció "végeredménye" pedig 23,88 tonna - tudtuk meg Karsai Attila alpolgármestertől, aki így joggal nevezte sikeresnek az akciót, úgy értékelve, hogy a lakosok megértették a kezdeményezés fontosságát. A mostani akció hozadéka az is, hogy ez a szemét, vagy legalábbis jelentős része, már nem kerül a városszélre, az erdőkbe.

Karsai Attila hozzátette, jövőre is lesz hasonló lombtalanítás, sőt, kettő: terveznek egyet már tavaszra is, a második pedig a most befejeződötthöz hasonlóan ősszel.










További cikkek

„Nyelvében él a nemzet…’’

2017. November 23.

Az országos Kriza János mesemondó, balladamondó és balladaéneklő verseny Bihar megyei versenyzői idén a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban ünnepelhették a magyar nyelvet. Érmihályfalváról ketten voltak versenyben.

Operett-est Oszvald Marikával

2017. November 23.

Oszvald Marika, Nagy Kira és Biri Gergely érmihályfalvi operett-estjére már lehet jegyeket foglalni.

(Fotók: Török Erzsébet)

Mini Gólyabál az "újoncoknak"

2017. November 22.

Négy osztály párosa versengett idén a Zelk Zoltán Általános Iskola Mini Gólyabálján. Boros Emőke tanárnőtől tudjuk meg a részleteket.

Egyházmegyei kórustalálkozó lesz Érmihályfalván

2017. November 21.

"Énekeljetek új éneket az Úrnak, minden föld zengjen dalt az Úrnak!”(Zsolt 96,1) A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Érmihályfalván tartja idei kórustalálkozóját.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: