"Az ápolók munkája háromszoros érdeklődést kíván"

2019. Május 16.

Idén is köszöntötték az orvosi asszisztenseket, ápolókat Érmihályfalván, az ezt a hivatást választók nemzetközi napja alkalmából. Az intézmények képviselői be is mutatták tevékenységüket.

 

Május 12-én tartják világszerte az ápolók, orvosi asszisztensek nemzetközi napját annak emlékére, hogy 1820-ban ezen a napon született a brit Florence Nightingale (1820 - 1910), az ápolóképzés kiemelkedő alakja."Az ápolónő munkája háromszoros érdeklődést kíván: szellemi érdeklődést az eset iránt, szívbeli érdeklődést a beteg ember iránt, szakmai érdeklődést a gyakorlati munka technikája iránt", fogalmazta meg Florence Nightingale, aki nemcsak a betegápolás etikai alapjait teremtette meg, de küzdött az ápolói hivatás képviselőinek anyagi és erkölcsi elismeréséért is. Érmihályfalván 2015-ben tartottak első alkalommal ünnepséget az asszisztensek napja alkalmából. Az elmúlt pénteken, május 10-én az Egészségügyi-Szociális Központ adott otthont a Pro Humanitas Egyesület szervezésében az idei összejövetelnek, mely gyakorlatilag a már bevált "forgatókönyv szerint zajlott. Elsőként Csűri József, a központ igazgatója mondott köszöntöt, ebben egyebek mellett arról szólva, hogy a mai asszisztensek nem csak ápolnak, hanem nagyon komoly szakmai felelősséggel, iskolázottsággal és nem utolsó sorban szívvel-lélekkel végzik munkájukat. 
A asszisztensek odaadó, embert próbáló munkáját méltatta Nyakó József polgármester is, melyre egyre nagyobb szükség van, hiszen egyre több idős ember él egyedül, családjától távol, gondoskodásra szorulva. Karsai Attila alpolgármester, a Pro Humanitas Egyesület ötletgazdája vázolta az egyesület célkitűzéseit, amely elsősorban karitatív tevékenységekről szól, képekkel illusztrálva az elmúlt időszakban elvégzett  tevékenységeket . Megállapította hogy az asszisztensek napjának megünneplése helyi szinten elérte célját, hagyománnyá nőtte ki magát. A továbbiakban, ahogyan lenni szokott, a helyi orvosi és a szociális ágazatban dolgozók képviselői mutatták be röviden munkájukat, munkahelyüket: Torda Csilla intézményvezető a bölcsődét, Kecskés Andrea a Venus Érközpont járóbeteg-rendelőt, Papp Márta és Berei Ildikó a házigazda Egészségügyi-Szociális Központot. A szervezők oklevéllel és virággal köszöntötték a résztvevőket, majd állófogadás keretében kötetlen beszélgetés kezdődött, mely alkalmat adott a "szakmabelieknek" közös dolgaik megvitatására, a tapasztalatcserére.






További cikkek

Megkezdődött a 27. Nyíló Akác fesztivál

2019. Május 16.

Csütörtökön reggel megkezdődött Érmihályfalván a XXVII. Nyíló Akác Napok fesztivál. A hét végén összesen 40 programra várták/várják a szórakozni, kikapcsolódni vágyókat, helyieket és környékbelieket egyaránt.

Áramszünet május 21-én

2019. Május 16.

Áramszünet lesz kedden az alábbi helyeken.

Május 26-i szavazás: három urna lesz minden szavazóhelyiségben

2019. Május 15.

Három urnát helyeznek el minden szavazóhelyiségben a május 26-ai európai parlamenti választáson, illetve népszavazáson - tájékoztat a Központi Választási Iroda (BEC).

Kiállítás: Csak párjával

2019. Május 15.

Festett tányérok, poharak, vázák, egy kollekcióban a párjukkal.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: