Bababörze és gyerekruha vásár, második alkalommal

2017. Június 12.

A második alkalommal megrendezett vásáron a helyi anyukáktól lehetett mindenféle használt gyerekholmikat, kellékeket vásárolni, cserélni.

 

Június 10-én gyerekruha vásár és kirakodás volt a Gödör rendezvényház teraszán. A második alkalommal megrendezett vásáron a helyi anyukáktól lehetett mindenféle használt gyerekholmikat, kellékeket vásárolni, cserélni. A börze célja nemcsak anyagi vonzatú volt, mivel a délelőtt folyamán jótékonysági gyűjtés zajlott a helyi Iskolaház javára (legalsó képünk), valamint a szüleiket elkísérő gyerekek szabadtéri foglalkozáson vehettek részt a cserkészek vezetésével. A hagyományőrző céllal megrendezett börzét immár második alkalommal, már jóval nagyobb érdeklődés kísérte. A közreműködő anyukák egyöntetűen vállalták az ismételt részvételt a következő vásáron, akik a babaholmik mellett tapasztalatokat is cseréltek, kihasználva a "szabadidőt''.

          Fele-Sütő Tímea szervező

 










További cikkek

Mérleget vontak az Unireánál

2017. Június 13.

A 2016 /2017-es szezont lezáró összejövetelt tartottak az Érmihályfalvi Unirea SK sportolói és sportvezetői pénteken.

Ünnep a Szentháromság gyerekotthonban

2017. Június 13.

Lufikkal díszített kapu- és épületbejárat, szépen rendben tartott kert, napsütéses idő fogadta mindazokat, akik szombaton részt vettek Gálospetriben a Szentháromság Kollégium idei jótékonysági napján.

A záróünnepség résztvevői a szervezőkkel a focipályán

Sikeresnek ítélték az első diákolimpiát

2017. Június 12.

Díjátadásokkal, értékelésekkel ért véget az elmúlt csütörtökön délután Érmihályfalván az I. Kabos Endre Diákolimpia. A következő, jövő évi megszervezésével is az érmelléki kisvárost bízzák meg.

Életkerék - 2017. Május

2017. Június 9.

A május folyamán bejelentett újszülöttek, a házasságot kötött párok, és az eltávozottak névsora.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: