Befedik a szeméttelepet

Befedik a szeméttelepet
2016. January 27.
Február 1-én megkezdik a helyi szeméttelep bezárását (befedését). Annak befejezése után "új korszak" kezdődik a helyi szemétgazdálkodásban.
/vlm/Image/Show/84/
A szeméttelepet földdel fedik le (illusztráció: hir6.hu)

Annak idején – pár évvel ezelőtt – beszámoltunk róla, hogy Érmihályfalva is csatlakozott a Megyei Tanács EU-s pályázatához, melynek célja volt támogatást szerezni a korszerűtlen szeméttelepek bezárására. Esetünkben ez mintegy 1 millió eurót jelent, amit így nem a város kell álljon.

Ez azt jelenti, hogy a szeméttelepet földdel fedik le, és annak befejezése után a szemétgazdálkodást már nem az önkormányzat fogja felügyelni, hanem az erre avatott megyei szerv. Utóbbi fogja kiválasztani a szemetet összeszedő cége(ke)t, melyek az új helyzethez igazodva fogják végezni a feladatukat.

Az biztos, hogy továbbra is lesz (mert törvény kötelezővé teszi) szelektív gyűjtés is, azonban a két szolgáltatás nem jelent automatikusan két szolgáltatót – de mindez már a működtető hatásköre lesz.

A tervek szerint 2-3 hónapba telik a befedési munka, ami után “új korszak” kezdődik a helyi szemétgazdálkodásban.

Keresés