Bizottságokat alakítottak

Bizottságokat alakítottak
2012. November 23.
Egyebek mellett két bizottságot is alakítottak a Helyi Tanács ma délelőtt tartott rendes havi ülésén.
/vlm/Image/Show/84/

A képviselőtestület a szokásos szerda helyett ma, pénteken délelőtt tartotta meg rendes havi ülését. Az első 4 napirendi pontot – a költségvetés módosítása, a csatornázás folytatásához szükséges határozat, közművek felügyelő testületében kötelező személyi változások, egy korábbi határozat visszavonása – mind egyhangúan hagyták jóvá a tanácsosok, még a határozati javaslatokhoz érkezett kisebb módosító javaslatokban sem volt nézeteltérés a frakciók között.

Az ötödik napirenként két bizottságot kellett alakítani: egyiket a későbbi árverések lebonyolítására, másikat az esetleg beérkező óvások elbírálására.

Az első bizottság 7 tagból kell álljon, ebből 3 személy a Polgármesteri Hivatal alkalmazottai közül kerül ki: Benkovits Angela főkönyvelő, Krizsán Zsolt az építkezésekkel- és Indrie Ovidiu a környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó szakember.

A további négy helyre az RMDSZ frakciója jelölte Chis Ghorghét (15), Karsai Attilát (15), Krizsán Csabát (15) és Gazsi Zsoltot (12), míg az EMNP-frakció Szilágyi Ferencet (3). A zárójelbe tett számok a szavazás során kapott voksokat jelentik, melyek tükrözik a pártok jelen volt tanácsosainak számát is egyben.

A második bizottság 3 tagú, hivatalból tagja Nagy Szabolcs közbeszerzési referens.

A további helykre az RMDSZ javasolta Kovács Attilát (14), és Bánházi Miklós (13), az EMNP Czeglédi Júliát (3).

Az említett két alpotból állt napirendi pontot a szavazások után 12 igen, és 3 nem vokssal fogadta el a testület.

Keresés