Biztosítás nélkül nincs kártérítés

2018. Március 29.

Akinek nincs lakásbiztosítása, az egy természeti csapás után nem kaphat sem állami, sem helyi kártérítést.

 

A Prefektúrától érkezett értesítés nyomán az önkormányzat felhívja a lakosság figyelmét: a 2008/260. számú törvény értelmében mind a jogi, mind a magánszemélyek kötelesek a tulajdonukban lévő lakóépületekre biztosítást kötni természeti katasztrófákból (földrengés, földcsuszamlás, árvíz) adódó károk esetére. Ez vonatkozik a városokban és a falvakban lakókra egyaránt. 

Ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy az említett törvény 22. paragrafusa 1. bekezdésének értelmében azok, akik nem kötnek biztosítást, egy esetleges természeti csapás után nem kaphatnak semmilyen kártérítést sem az állami, se a helyi költségvetésből a károk enyhítésére. 

A fentiek fényében a közlemény kiadója kéri az érintetteket, a lehető legrövidebb időn belül kössék meg a kötelező biztosítást a tulajdonukban lévő épületekre.










További cikkek

120 éve született Fekete Károly festőművész

2018. Március 29.

A PBMET tavaszi konferenciáján hangzott el Kovács Rozália helytörténész előadása Fekete Károly festőművészről, aki 120 évvel ezelőtt született. Alább az előadás szövege olvasható.

"...és elindította egy új útra, az igazi élet útjára"

2018. Március 31.

Böcskei László római katolikus megyés püspök húsvéti üzenete.

Támogatás a civil szervezeteknek

2018. Március 29.

A márciusi tanácsülésen kiderült, mely civil szervezetek mennyi támogatást kapnak idén.

Labdarúgás: továbbjutottak a kupában

2018. Március 29.

Az Unirea a Cserpataki Slovan ellenében harcolta ki a továbbjutást.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: