EMNP-irodaavató, és sajtótájékoztató bejelentésekkel

EMNP-irodaavató, és sajtótájékoztató bejelentésekkel
2012. October 21.
Tegnap délután a Polgármesteri Hivatal régi épületében avatták fel az EMNP területi irodáját, melyben azon melegében sajtótájékoztatót is tartott Tőkés László, Toró T. Tibor és Zatykó Gyula.
/vlm/Image/Show/84/
Tőkés László, Toró T. Tibor és Zatykó Gyula a sajtótájékoztatón

A folyós végén balra található helyiség előtt ifj.Szilágyi Ferenc, az EMNP helyi elnöke emlékeztetett: 4 éve ugyanitt ugyanazok a személyek, akik most is, az MPP-székhelyeként avatták fel ugyanazt a helyiséget.
Közben a korábbi MPP-tagok nagyrésze az EMNP tagja lett, az irodát pedig szerették volna az érmelléki Demokrácia Központ irodájává tenni, de ahhoz az RMDSZ-többségű Helyi Tanács nem járult hozzá, ezért “ki kellett költözzenek saját irodájukból, és albérletbe kényszerültek”. Az új, de most is RMDSZ-többségű képviselő-testület megszavazta, hogy az EMNP megkapja a helyiséget saját területi irodának, így “visszaköltözhettünk saját irodánkba”, mondta ifj.Szilágyi Ferenc, büszkén téve hozzá, hogy országos szinten is az érmihályfalvi az első területi iroda, melyet önkormányzati döntés nyomán vehetnek birtokba, és ezért köszönetet is mondott az ebben együttműködő RMDSZ-nek.
Az avatószalagot Tőkés László és Toró T. Tibor vágta át, majd ugyanők – Zatykó Gyulával kiegészülve – mindjárt sajtótájékoztatót is tartottak.
A rögtönzöttnek mondott eseményen először egy előre elkészített nyilatkozatot adtak át a sajtósoknak, melyben Tőkés László tiltakozik az ellen, hogy Seres Dénes parlamenti képviselő a zilahi esperesi hivatalba hívta a lelkészeket úgynevezett megbeszélésre az elmúlt hónapban. Az EP-képviselő ennek kapcsán úgy vélte, “elérkezett az idő, hogy újra hallassa hangját egyházi ügyekben”, mert a nevezett meghívó azokat a régi időket idézi, amikor pártfunkcionáriusok jártak el hasonlóan a lelkészekkel. Példaként említette, hogy Bihar megyében is sor került hasonló konzultáció-sorozatra, és ezek alapján felhívta a lelkészek figyelmét: ne feledkezzenek meg arról, hogy “kiszabadultunk a diktatúrából, és ne hódoljanak be egy újabbnak”. Úgy vélte, az RMDSZ nem akarja a nemzeti egységet, elárulta saját programjának alapelveit. Wilfried Martens elnöknek az Európai Néppárt bukaresti ülésén elhangzott kijelentését – miszerint az RMDSZ körül kell kialakítani a romániai magyarok egységét – úgy minősítette, hogy az Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sugallatára fogalmazódott meg. Tőkés László végezetül leszögezte: romániai magyar összefogás akkor lesz, ha lesz kivel összefogni.
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke elsőként megköszönte a helyieknek a két napos rendezvény megszervezését, egy szimbolikus helynek nevezve Érmihályfalvát, ahol mindig tevékeny emberek élnek. A továbbiakban ismét kifejtette álláspontjukat az úgynevezett 6-3-as alternatív választási küszöbről. Úgy vélte, “az RMDSZ már gyakorlatilag bent van a bukaresti törvényhozásban”, de erre az EMNP-nek is esélye van 6 képviselői és 3 szenátori mandátum megszerzésével, amivel egyúttal minőségi változást vinnének a bukaresti magyar politizálásba. Bejelentette: 2-3 napon belül létre jöhet a stratégiai szövetségük az MPP-vel, de továbbra sem vetik el az RMDSZ-szel történő együttműködést sem. Éppen ezért ezúttal intézett felhívást Kelemen Hunor RMDSZ, és Bíró Zsolt MPP elnökökhöz: október 25-én, a Kolozsvári Nyilatkozat kiadásának 20. évfordulóján, találkozzanak újra a nevezett városban, egyeztetésre.
Zatykó Gyula partiumi EMNP-régióelnök is tett bejelentést: Észak-Biharban a szenátori tisztségért Szilágyi Zsoltot, míg a parlamenti képviselői tisztségekért Csomortányi Istvánt és Nagy József Barnát indítják jelöltként, míg Nagyváradon dr. Balogh Árpádot, Nagy Zoltánt, és Török Sándort.