Egyhangúan megszavazták a tervezetet

2018. November 1.

Szemétgazdálkodás: ki lehet írni a közbeszerzést.

A közvitán kevesen vettek részt

A közvitán kevesen vettek részt

Október elején szervezett közvitát az érmihályfalvi Polgármesteri Hivatal a szemétgazdálkodás további megszervezésének tervezetéről, figyelembe véve a legutóbbi törvényes rendelkezéseket. Amint annak idején beszámoltunk róla, a megvitatáson kevesen vettek részt, és érdeklődésünk nyomán azt is megtudtuk, hogy a megadott időben sem írásban, sem elektronikus levelezésben egyetlen megjegyzés vagy javaslat sem érkezett a város internetes oldalán elérhetővé tett tervezethez. Utóbbi szerdán kora délután, a Helyi Tanács október utolsó napján tartott rendes havi gyűlésükön került a tanácsosok elé, hogy megvitatás és szavazás után ki lehessen írni a közbeszerzést. Amint azt a közvita kapcsán már tudattuk, a tervezetet az érmihályfalvi Városháza részlegvezetője, Indire Ovidiu mérnök készítette el, a város igényeit és lehetőségeit figyelembe véve. Ez a tervezet bizonyára etalonként fog szolgálni mások számára is, vélte Nyakó József polgármester a tanácsülésen, utalva arra, hogy előbb-utóbb más települések is szembesülnek a témával. A tanácsosok néhány apróbb észrevételt tettek, majd egyhangúan megszavazták a határozattervezetet. 

  (Bihari Napló)










További cikkek

Újabb két virágoskert

2018. November 2.

Mintegy 400 krizantémot ültettek.

Életkerék - 2018. Október

2018. November 2.

Az október folyamán bejelentett újszülöttek, a házasságot kötött párok, és az eltávozottak névsora.

Megvonhatják a garantált minimális jövedelmet

2018. November 1.

Ha elutasítanak egy munkahelyet, vagy nem vesznek részt a foglalkoztatás és képzés ösztönzésére szervezett szolgáltatásokon.

Váratlan szabadnap az Unireának

2018. Október 31.

Vélhetően pénzügyi nehézségek miatt egy csapat visszalépett a focibajnokságból.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: