Életkerék – 2013. Március

Életkerék – 2013. Március
2013. April 8.
A március folyamán bejelentett újszülöttek, a házasságot kötött párok, és az eltávozottak névsora.
/vlm/Image/Show/84/

Minden hónap elején lajstomba szedjük, kik városunk újszülött lakosai, kik kötöttek házasságot, és kiktől kellett megválnunk.

Magyarázat: csak a helyben bejegyzett változásokat tudjuk közölni, tehát, ha valaki például érmihályfalvi lakosként máshol kötött házasságot, az bizony kimarad a felsorolásból – hacsak ő maga nem jelzi ezt felénk, hiszen akkor természetesen szívesen közzétesszük, akár utólag is. Ugyanez érvényes az elhunytakra is, családjuk tudathatja az információt (az ermihirek@gmail.com címen). Az újszülöttek esetében azt a listát tudjuk alapul venni, ami szerint a Városházán hivatalosan is nyílvántartásba vétettek (tehát nem biztos, hogy az illető hónapban születtek, de akkor kerültek be hivatalosan a város lakosainak sorába).

Márciusban bejelentett újszülöttek:

Kádár Erik Hunor

Nagy Viktória Boglárka

Házasságot kötöttek:

Bozga Levente – Sütő Gyöngyi Beáta

Brejan Ghoerghe – Hela Adriana

Gellen Lajos – Gáspár Ildikó

Eltávozottak:

Fiók Etelka (Dózsa Gy. utca, élt 88 évet)

Kovács Julianna (C.Porumbescu utca, élt 77 évet)

Farkas Mária (Budai Nagy A. utca, élt 78 évet)

Nagy Ilona (Vörösmarty M. utca, élt 70 évet)

Varga Sándor (Apáczai Csere J. utca, élt 56 évet)

Kiss Julianna (Jókai M. utca, élt 42 évet).

Keresés