Életkerék - 2018. Január | Érmihályfalva, az Érmellék fővárosa

Életkerék - 2018. Január

2018. Február 5.

A január folyamán bejelentett újszülöttek, a házasságot kötött párok, és az eltávozottak névsora.

 

Minden hónap elején lajstromba szedjük, kik városunk újszülött lakosai, kik kötöttek házasságot, és kiktől kellett megválnunk.
Magyarázat:csak a helyben bejegyzett változásokat tudjuk közreadni, tehát, ha valaki például érmihályfalvi lakosként máshol kötött házasságot, az bizony kimarad a felsorolásból - hacsak ő maga nem jelzi felénk, hiszen akkor természetesen közzétesszük, akár utólag is. Ugyanez érvényes az elhunytakra is, családjuk tudathatja az információt. Az újszülöttek esetében azt a listát tudjuk alapul venni, ami szerint a Városházán hivatalosan is nyilvántartásba vétettek (tehát nem biztos, hogy az illető hónapban születtek, de akkor kerültek be hivatalosan a város lakosainak sorába).
      
         Januárban bejelentett újszülöttek:
Lehoczki László
Péter Eliot Milán
Máté Vivien
Lőrincz Kamilla

       Házasságot kötöttek:
Szilágyi Róbert - Zohorák Julianna

       Eltávozottak:
Kígyós Éva (Bartók Béla utca, élt 74 évet)
Csányi Eszter (Erkel Ferenc utca, élt 83 évet)
Csige Erzsébet (Köztársaság utca, élt 57 évet)
Seres Julianna (Bank utca, élt 60 évet)
Borbély Lidia (Victor Babeş utca, élt 76 évet)
Purcel Lucreţia (Pásztorgaz, élt 85 évet)
Major János (Bank utca, élt 74 évet).









További cikkek

Hegedűs Attila átveszi a díjat a borlovagrendet képviselő Kiss Zoltán zsűritagtól

Díjak a hegyközszentimrei borversenyről

2018. Február 6.

Két érmihályfalvi borász is érmeket, kupákat érdemelt ki a hegyközszentimrei versenyen, de az egyik borlovagrendi díj is városunkba került.

Miért szól a sziréna?

2018. Február 6.

Szerdán ismét megszólalnak a szirénák országszerte, de szerencsére ismét csak gyakorlási céllal. Ezek már nem kifejezetten csak légvédelmi jelzések lesznek, hanem mindenféle esetleges vészhelyzetre figyelmeztetnek. Alább kiderül, melyik jel mit jelent.

(Fotók: Kugler Erzsébet)

Pótszilveszter jó hangulatban

2018. Február 5.

Kedves hagyománnyá vált immár az érmihályfalvi Szépkor Nyugdíjas Egyesület számára a pótszilveszternek elkeresztelt találkozó megrendezése, amely arra hivatott, hogy összehozza a tagokat, hogy kimozdítsa őket a mindennapok szürkeségéből, vagy éppen a nyomasztóvá nehezedett magányból. Hogy ez mennyire sikerült, arról Boros József számol be.

Befednék a sportpályát

2018. Február 2.

A középiskola kézilabda pályája fölé kerülhet ponyvatető.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: