Életkerék - 2018. Június

2018. Július 6.

A június folyamán bejelentett újszülöttek, a házasságot kötött párok, és az eltávozottak névsora.

 

Minden hónap elején lajstromba szedjük, kik városunk újszülött lakosai, kik kötöttek házasságot, és kiktől kellett megválnunk.
Magyarázat: csak a helyben bejegyzett változásokat tudjuk közreadni, tehát, ha valaki például érmihályfalvi lakosként máshol kötött házasságot, az bizony kimarad a felsorolásból - hacsak ő maga nem jelzi felénk, hiszen akkor természetesen közzétesszük, akár utólag is. Ugyanez érvényes az elhunytakra is, családjuk tudathatja az információt. Az újszülöttek esetében azt a listát tudjuk alapul venni, ami szerint a Városházán hivatalosan is nyilvántartásba vétettek (tehát nem biztos, hogy az illető hónapban születtek, de akkor kerültek be hivatalosan a város lakosainak sorába).
      
         Júniusban bejelentett újszülöttek:
Simon Amira Flóra
Mészáros Viktória
Gergely Mátyás
Nagy Dominik Milán
Blejan Ádám József
Nica Csaba Áron
Kóti Lara

       Házasságot kötöttek:
Nyéki György Tamás - Balog Diana Erzsébet
Gallovics Alexandru - Borbély Krisztina
Pataki Attila László - Gál Julianna
Nagy Mihály - Gazsi Renáta
Demian Gergő - Kovács Kinga
Ster Róbert - Halász Annabella Tünde
Harai Csaba - Károlyi Dorottya
Boclajuc Costel Ghoerghe - Iuhas Brigitta
Szűcs Tibor - Uglai Luminiţa Florica
Nagy Zoltán Márk - Szodorai Marianna Emília
Nagy Csaba Zoltán - Fekete Evelyn Juliánna.
 
       Eltávozottak:
Salca Maria (Forradalom útja, élt 84 évet)
Borbély László (Szilárd leó utca, élt 88 évet)
Balogh Erzsébet (élt 61 évet; volt érmihályfalvi lakos, Debrecen)
Bordás Lajos (Forráskút utca, élt 76 évet)
Ivan Silvia (Köztársaság utca, élt 93 évet)
Gulácsi Mária (Köztársaság utca, élt 75 évet)
Szaniszlai Mária (Louis Pasteur utca, élt 72 évet)
Dan Ana (élt 84 évet)
Sütő Zsigmond János (Malom utca, élt 47 évet)
Kiss Rozália (élt 65 évet; volt érmihályfalvi lakos, Vámospércs)
Ludász Sándor (Vörösmarty Mihály utca, élt 90 évet)
Mészáros Mária (Vörösmarty Mihály utca, élt 85 évet). 
 
 









További cikkek

VI. Érmelléki Kézműves és Hagyományőrző Napok Érmihályfalván

2018. Július 9.

Az augusztus 1–4. között Érmihályfalván sorra kerülő hagyományőrző foglalkozásokra gyermekeket, ifjakat, felnőtteket egyaránt szívesen látnak. A szervezők közleménye.

Sok millió búzaszem...

2018. Július 9.

Hajdúnánáson, a jubileumi X. Hagyományőrző Aratók Találkozóján 18 csapat vett részt, főként helyiek és környékbeliek, de érkeztek Székelyföldről, továbbá a házigazdák testvérvárosaiból, a lengyelországi Ustronból és Érmihályfalváról is.

Hajdú Napok Vámospércsen

2018. Július 6.

Figyelemre méltó koncertek lesznek szombaton délután és este a közeli Vámospércsen.

Szabadság Feszt: fogynak a kedvezményes bérletek

2018. Július 6.

Kevesebb mint száz kedvezményes árú bérlet maradt az idei Szabadság Fesztre! A szervezők az idei koncertkínálatot is a közönség igényeihez igazodva állították össze.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: