Elkezdték az évet az érmihályfalvi kézisek is

2020. Január 15.

Csütörtökön, január 9-én az érmihályfalvi sportteremben leány kézilabdásaink egy felkészülési tornán fogadták Avasújváros (Livada, Szatmár megye), Túrterebes (Turu Lung Szatmár megye) és Szalacs csapatait.

 

A torna rendkívül színvonalasra sikeredett, izgalmas és szoros mérkőzéseket láthattunk. Megjegyzendő, hogy mind Avasújváros, mind Túrterebes csapatának tagjai sikeresen képviselik Csenger város színeit az ottani gárda játékosaiként, a magyarországi bajnokságban, Túrterebes pedig megnyerte az iskolai sportolimpiász Szatmár megyei bajnokságát. 

Lányaink, nagyszerű játékkal, csapatként dolgozva, nem egyszer kreatív, szemet gyönyörködtető megoldásokat produkálva sikeresen helyt álltak. Biztató, hogy a szoros, olykor szorongatott helyzetekben is meg tudták őrizni nyugalmukat és hideg fejjel, csak a játékra tudtak koncentrálni, nem adták fel egy pillanatra sem a küzdelmet. Ennek a hozzáállásnak meg is lett az eredménye, Avasújváros csapatát legyőztük 20-19-re, Szalacsot 18-15-re. Túrterebessel szemben tartottuk az iramot, a 2x15 perces mérkőzés 24. percéig, amikor is irányító játékosunk "kipontozódott" (3x2 perces kiállítással piros lapot kapott), így a végére a terebesiek arattak 3 gólos győzelmet. 

Eredmények: Érmihályfalva -  Avasújváros – 20 - 19, Szalacs – Túrterebes 10 - 19, Túrterebes – Avasújváros 17 - 18, Érmihályfalva – Szalacs 18 - 15, Avasújváros – Szalacs 19 - 10, Túrterebes – Érmihályfalva 17 - 14. 

Az érmihályfalvi csapat jó szereplése, az eredmények remélhetőleg önbizalmat adnak a sportolóknak, több és jobb munkára serkentik őket, hogy méltóan képviseljék iskolájukat a közelgő sportolimpiász Bihar megyei versenyein.

               Csengeri Csongor edző-tornatanár







További cikkek

Megkapta a negyedik kezelést és a javulás jeleit mutatja Noel

2020. Január 15.

Kedden délben megkapta a negyedik Spinraza-kezelést Ölyüs Noel.

Lehet fizetni az adót

2020. Január 15.

A kedvezmény idén is érvényes.

Pódium Díj-átadás és Móka előadás szombaton

2020. Január 14.

A Pódium Díjat 19., a Szépműves Díjat 7. alkalommal adják át.

Állásajánlat: segédmunkásokat vár a tanmedence építője

2020. Január 14.

Jelentkezni a helyszínen, vagy a Polgármesteri Hivatalban lehet.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: