Felkapcsolták a fényeket, megnyílt a vásár

Felkapcsolták a fényeket, megnyílt a vásár
2017. December 7.
A szokásoknak megfelelően gyerekek kapcsolták fel a város díszkivilágítását, az ajándékcsomagokat ellenben idén az osztályokban, csoportokban kapták meg a gyerekek.
/vlm/Image/Show/84/

Bár már az előző napon is lehetett látni, “hivatalosan” mégiscsak szerda este villant fel a város adventi díszkivilágítása, a Mikulás érkeztéhez igazítva. A város karácsonyfája már a múlt héten megérkezett a Széchenyi térre, ahogyan azt több fotón is bemutattuk.

Szerdán este 17.30 órakor kezdődött az ünnepség, melyen a Zelk Zoltán Általános Iskola Szobros épületébe járó osztályok (előkészítő C, tanítónő Nagy Annamária; III. C, tanítónő Gábor Éva; IV. D, tanítónő Oroszi Erika) közreműködtek versekkel, énekekkel.

Ünnepi köszöntőt az önkormányzat nevében Gábor Éva tanácsos, a képviselő-testület oktatási-nevelési ügyekkel is foglalkozó szakbizottságának elnöke mondott, egyebek mellett kifejtve: “Elérkezett az Advent, a várakozás ideje. Az örömteli várakozás jelképei is elkészültek. Talán önök számára sem meglepetés, hogy egyre kevesebb az olyan ünnep, mely valós tartalmánál fogva egy egész országot fog össze. A keresztény ünnep ilyen. Fontosak számunkra ezek az ünnepek, hisz a készülődés lehetőséget biztosít a közös éneklésre, játékra, népszokásaink felelevenítésére. (…) Van egy csoda. A karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találjuk. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő 365 napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. A karácsony nem elérkezik, hanem mi magunk hozzuk létre a varázst. Ez a karácsony csodája.”

Az előző évektől eltérően a téren nem jelent meg a Mikulás, hogy kiossza az önkormányzat támogatásával elkészített ajándékcsomagokat, ezt a feladatot “rábízta” az RMDSZ-Nőszervezet tagjaira, akik egyenesen az iskolai osztályokba, óvodai, napközi és bölcsődei csoportokba vitték el azokat, több mint 800-at (kivéve az ünnepségen szerepel kisdiákokat, akik a helyszínen vehették át). Ennek az volt a célja, hogy azok is hozzájussanak a csomagokhoz, akik egyébként nem vesznek részt a főtéri ünnepségeken, másrészt, hogy az ajándékok valóban azokhoz jussanak, akiknek szánták azokat.

Egyúttal megnyílt a már szintén szokássá vált adventi mini-vásár, hat faházikónál várják a vásárlókat.

Ugyancsak újdonság, hogy a karácsonyfa ágai és díszei alatt egy kis hóember is feltűnt, mely azonnal a gyerekek kedvence lett, esténként sokan fotózkodnak társaságában.

Keresés