Fociünnep: győzelem és sikeres adománygyűjtés

2019. November 18.

Régen várt hangulattal zárult a 13. forduló hazai meccse.

 

A megyei első osztályú labdarúgó bajnokság 13. fordulója éppenséggel szerencsésnek mondható az Unirea számára, de általában a hazai pályán szerepelt gárdáknak, hiszen míg az előző fordulóban jellemzően a vendégként pályára lépett alakulatok szerezték meg a pontokat, most kivétel nélkül a hazaiak nyertek. Utóbbiak sorában volt a mi csapatunk is, mely két szempontból is dicséretet érdemel. 
I. A szurkolók igen várták már, hogy egy hazai meccs után olyan önfeledten ünnepelhessék kedvenceiket, ahogyan történt az szombaton délután, amikor az erőviszonyok szerint elénk rangsorolt Szentandrási Crişul fogadtuk a Praszler stadionban. Ifj. Fele Sándor tanítványai az első perctől nagy elszántsággal küzdöttek, ami sokszor kapkodást és pontatlanságot eredményezett, sőt, az első negyedóra végén egy olyan vendéghelyzet végén lélegezhettünk fel, amikor a labda ajtó-ablak szituációban a kapunk mellett gurult el. Ha az bemegy... - de nem ment! Ellentétben Boros 19. percben megeresztett lövésével, mely a felső léc alatt landolt - 1- 0. Az első félidő további részében, majd a második játékrész nagy részében a mieink domináltak, de továbbra is gond volt a koncentrációval, ugyanakkor a védelem mögött, mintegy utolsó utáni középhátvéd, biztos pontot jelentett Szász Attila, aki hosszú évek után védte újra a Praszler stadionbeli kapunkat, a sok magabiztos közbeavatkozás mellett egyszer hihetetlen bravúrral tolta ki a labdát a jobb alsóból, megakadályozva a Crişul egyenlítését. Mintegy ezt "meghálálva" csapattársai tűz alá vették a vendégek kapuját: Széles szabadrúgásból veszélyeztetett, majd egy olyan akció következett, amikor másodperceken belül háromszor is kapura rúgtunk, eredménytelenül. Már-már azon tűnődtünk, hogy legalább az egygólos előny megmaradjon, amikor olyan utolsó 7 perc következett, amilyenre senki nem számított: a 86. percben Gego készített elő Sabăunak, aki nem hibázott - 2- 0, a 87. percben Boros a tizenhatos vonaláról lőtt újabb bombagólt - 3- 0, majd a 3 perces hosszabbítás 2. percében a jobb oldalon vonatként elrobogott Crişan varázsolta a labdát a két perccel korábban beállt Molnar lábára, aki a hosszú oldalon első labdaérintéséből a hálóba lőtt - 4- 0. A lefújás után az ilyen sikerre már igen kiéhezett szurkolótábor a lelátó előtt a következőket ünnepelte: Szász - Crişan, Jude (90. p. Molnar), Urbanowski, Bacsó (90. p. Muresan), Sabāu, Boros, Solymosán, Pop, Lakatos (88. p. Kiss), Széles (76. p. Gego).
II. A meccs idejére az Unirea adománygyűjtést hirdetett az édesanyja révén érmihályfalvi Ölyüs Noel gyógykezelésének támogatására. A hazai labdarúgók maguk jártak elől jó példával, hiszen az öltözőben 1750 lejt gyűjtöttek, amihez a kihelyezett urnába a szurkolótábor még tett 2150 lejt, így Fele Attila klubelnök és Széles Tibor csapatkapitány a meccs után összesen 3900 lejt adhatott át Fodor Hildának, a kisfiú édesanyjának, biztosítva őt a sportolók és szurkolók együttérzéséről.
Az ifjúságiak is nyertek, Csűri Sándor csapata 3-1-es eredménnyel szerezte meg a három pontot.
A forduló további eredményei ITT, a tabella ITT tekinthető meg.
A következő fordulóban az Unirea a Fugyivásárhelyi SK vendége lesz.






További cikkek

Lombtalanítás 2019. november

2019. November 18.

Az alább olvasható beosztásban kerül sor az udvari, kerti hulladékok elszállítására november utolsó hétvégéjén.

"Születésnapot" ünnepeltek a kórusok Püspökladányban

2019. November 18.

Az érmihályfalvi városi kórus Püspökladányban járt, ahol barátaikkal ünnepelték az ottani kórus megalakulásának 30. évfordulóját.

Kiállítás: Az álmok útján... Kegyelem

2019. November 15.

A debreceni Nagy Adrienn festményeiből nyílik tárlat, az alkotó másodszor állít ki Érmihályfalván.

"Fogadom, hogy tanáraim viccein mindig nevetni fogok!"

2019. November 15.

A középiskolások gólyabálja előtt egy nappal idén is megtartották a Zelk Zoltán Általános Iskola Mini Gólyabálját. Újításként az ötödikesek egy "fogadalmat" is tettek...

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: