Hagyományőrző bölcsőátadás

2020. Augusztus 24.

A 2020 – as év vándorbölcső gazdái: Sághi Anikó és férje Sághi Zsolt

 

    Jubileumi programsorozataink keretén belül, egy ringó bölcsőt adtuk át egy Érmihályfalvi fiatal kismamának. A " 750 éves Érmihályfalva" három napos ünnepség egyik fontos  pillanata volt  ez, mely méltó záróprogramként emelte a rendezvény színvonalát.

    Páncél Károly a Nemzeti Összetartozás Bizotságának elnöke 2019 – ben a Nyiló Akác fesztivál keretében egy vándorbölcsőt adott át itt Érmihályfalván első alkalommal, egy akkor már nagy pocakkal rendelkező kismamának. A helyi Önkormányzat folytatva ezt, sőt hagyományt teremtve ebből, egy újabb bölcsőt ajándékozott egy helyi kismamának- leendő anyukának. Jövőre válik majd az eddig kiosztott mindkét bölcső vándorbölcsővé és a jövőbeli ünnepségünkön már két újabb kismama fogja ringatni benne gyermekét.

    Az idei vándorbölcső tulajdonosát az Érmihályfalvi Helyi Tanács, szociális szakbizottság tagjai választották ki a 11 ( tizenegy) kismama közül, akik augusztus illetve szeptember hónapokban kell világra hozzák csemetéiket. Szerencsére, hogy egyelőre még van választási lehetőség, vannak fiataljaink, akik számára fontos a családalapítás, fontos az, hogy gyarapodjon nemzetünk és ez által ne vesszen el kultúránk és identitásunk. Reméljük, hogy a jövőben is így marad ez, lesz a következő években kinek átadni a vándorbölcsőket. Mindez rajtunk is múlik, mint szülőkön, vagy mint közösségünk vezetőin. A 2020 – as év vándorbölcső gazdái: Sághi Anikó és férje Sághi Zsolt.

   A hagyományőrző bölcsőátadáson jelen volt Biró Rozália RMDSZ –es parlamenti képviselő asszony is. Beszédében köszöntötte a jelenlevőket és gratulálva a kezdeményezéshez, beszélt a folytonosságról arról, hogy  a gyermekvállalás egy felelősség is egyben.

 

    Karsai Attila - alpolgármester








További cikkek

Jubileumi Randevú után

2020. Augusztus 24.

Virágkocsik a Szécheny téren!

Permetezés lesz augusztus 28-án

2020. Augusztus 25.

A városháza ezúton is tudatja: pénteken permetezni fognak az alábbi területeken.

TISZTELT ERDŐALJA VÁROSRÉSZ LAKÓI!

2020. Augusztus 21.

Lakossági találkozó a Szociális Központ mellett

Bolhából is lehet elefánt?

2020. Augusztus 18.

Ha kell mindent is vállalunk, ha az érdek úgy kívánja?

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
Hosted by: