Harmadikként zárt az Unirea

2018. December 3.

Madarászon nem jártunk sikerrel.

 

A megyei első osztályú labdarúgó bajnokság utolsó őszi fordulóját tartották meg a hét végén. Az Unirea a Madarászi SK vendégeként lépett pályára, ahol nagyjából az történt, amit a vendéglátók akartak, és 1-0-ás félidő után 3-0-ás végeredménnyel meg is szerezték a győzelmet. A mieink előtt kevés lehetőség adódott a gólszerzésre, az is áldozatául esett a már kicsit "vakációs" hangulatnak.

"A hazaiak jobban akarták a győzelmet", összegzett ifj. Fele Sándor edző, hozzátéve: az egész őszi teljesítményt tekintve a csapat erején felül teljesített, mindenki büszke lehet arra, hogy a téli szünetre a tabella harmadik helyén vonul a gárda (14 meccs / 8 győzelem / 2 döntetlen / 4 vereség / gólarány 27-29 / 26 pont). 

Az Unirea összeállítása: Kis - Foriş, Hossu, Lazăr (55. p. Fele Sz.), Jude, Crişan, Lakatos, Solymosán, Láposi, L. Jurcă, Széles.

A további eredmények és a táblázat ide kattintva tekinthető meg.

Az ifjúsági csapat (edző Csűri Sándor) 4-0-ra vesztette el a találkozóját.

A bajnokság a téli szünetet követően, a tervek szerint március 10-én folytatódik, az első tavaszi fordulóban az Unirea a Váradszentmártoni CSC vendége lesz.

junior E csapat (edző ifj. Fele Sándor) már az elmúlt héten befejezte a bajnokságot.

junior C csapat (edző Szabó Zoltán) az utolsó fordulóbeli meccsét játszotta volna az elmúlt héten, ám azt az esőzés miatt elhalasztották, tavasszal kerül rá sor.

junior D csapat (edző Szabó Zoltán) szintén befejezte a bajnokságot már az előző héten..










További cikkek

Centenáriumi ünnepség a középiskolában

2018. December 3.

November 27-én, kedden centenáriumi ünnepséget tartottak a Mezőgazdasági Főgimnáziumban.

Csomagok a Bonitasba

2018. December 4.

Idén is bekopogtak a speciális iskolába.

Áramszünet: négy nap, öt utca

2018. December 3.

Az alábbi utcákon lesz áramszünet a következő napokban.

Karbantartás a vízhálózaton, csütörtökön

2018. December 3.

December 13-án, csütörtökön karbantartási munkát végeznek az ivóvízhálózaton. A szolgáltató közleménye.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: