Helyi és testvérvárosokból érkezett előadók a színpadon

2018. Szeptember 29.

Mintegy négy órán át tartott a színpadi produkciók sora.

A Budapest XVI. kerületéből érkezett Andantino furulyaegyüttes

A Budapest XVI. kerületéből érkezett Andantino furulyaegyüttes

A Gödör rendezvényházban még javában tartott az a mezőgazdasági fórum, melyen részt vett Petre Daea miniszter, miközben a piknikudvaron felállított sátorban lévő színpadon megkezdődött a Szemünk fénye címet viselt program, mely megállás nélkül folytatódott a Sokszínű kultúra cíművel. 

Előbbi során óvodások és iskolások színpadi produkcióit láthattuk, jellemzően zenés-táncos bemutatókat, utóbbiban egyrészt felléptek a helyi előadócsoportok, ide értve a kisebb nagyobb néptáncosokat, a városi és a gyerekkórust, az Aladin Hero Team sportolóit, másrészt bemutatkoztak a testvérvárosokból érkezett előadócsoportok. 

A nap is kisütött ezekre az órákra, és a sátor "nézőtere" is megtelt a szülőkkel, rokonokkal.

A testvértelepülésekről a következőket láthattuk: Budapest XVI. kerületéből az Andantino furulyaegyüttest; Hajdúnánásról a Népdal- Nóta és Tánckedvelők Egyesületének kórusát; Nyírábrányból a Kisberek néptánccsoportot, Balmazújvárosból a Karikó népzenei együttest, továbbá a vajdasági Tornyosról az Ady Endre Művelődési Egyesület zenekarát.

A műsor előadót és nézőit köszöntötte Nyakó József polgármester, dr. Mezei Dávid agrár- vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár, továbbá Hegedűs Péter balmazújvárosi polgármester, aki augusztus közepén történt megválasztása óta először járt városunkban.

Már az utolsó produkciókra került sor a színpadon, amikor a római katolikus templomban megkezdte koncertjét a Quartet vonósnégyes, így a komolyzenét kedvelők is zenei élményben részesülhettek.










További cikkek

Sütöttek, főztek, nótáztak

2018. Október 1.

A városrészek, civil egyesületek illetve a testvértelepülések csapatai is berendezték alkalmai konyháikat vasárnap.

Az ötletekhez mindig kerülnek megvalósítók

2018. Október 1.

A színpadon előadások zajlottak, közben a Gödör rendezvényházban előbb EU-s programokat ismertettek, utána az Érmihályfalva vásártörténete című kiadvány bemutatója volt.

Miniszter és államtitkár a Dióverő Nagyvásárban

2018. Szeptember 29.

"Az önök gondja az én gondom", mondta a mezőgazdasági miniszter, aki díjakat is átadott.

Holttestet találtak a Bujanovics kertben

2018. Szeptember 29.

Az eset körülményeinek tisztázása folyamatban van.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: