Hét nyolcadik osztály búcsúzik

Hét nyolcadik osztály búcsúzik
2019. June 6.
Szerda délután tartották a kultúrházban a nyolcadikosok búcsúünnepségét.
/vlm/Image/Show/84/
(Fotó: Facebook)
Ahogyan az már akár hagyománynak is nevezhető, a Zelk Zoltán Általános Iskola nyolcadikosainak búcsúztató ünnepségére olyan teltház volt szerdán délután a kultúrházban, hogy a későbben jövőknek lehetetlen volt bejutni a nézőtérre. A tumultus mellett másik kellemetlenség, hogy egy ideig áram sem volt, tehát világítás és hangosítás nélkül kezdődött meg az esemény, így mondta el a végzősöket búcsúztató beszédét Csengeri Csongor igazgató és Körmendi Gyula aligazgató.
A VII. osztályosok nevében Orosz Panna (románul) és Gulácsi Kitti (magyarul) mondott búcsúztató beszédet. Az idei programban az volt az újítás, hogy a hetedikesek nem adtak elő a kultúrházban erre az alkalomra összeállított műsort, azt megtették már a délelőtt folyamán, amikor minden érintett osztályt a saját termében kerestek fel – ezzel a megoldással az volt a szándék, hogy az ünnepség ne húzódjon el időben.
Ezt követte a batyuk átadása, illetve azoknak a filmeknek a levetítése, melyeket a végzős osztályok életét bemutató fotókból állítottak össze. A búcsúzók nevében Puşi Amalia (románul) és Molnár Boróka (magyarul) mondott beszédet, majd a nyolcadikosok a Gaudeamus igitur… éneklése közepette vonultak ki az udvarra, ahol már vártak rájuk családtagjaik.
A búcsúzó osztályok: VIII. A. – osztályfőnök Indrie Krisztina, VIII. B. – Iacob Bianca, VIII. C. – Boros Emőke, VIII. D. – Bokor János, VIII. E. – Szabó Zoltán, VIII. F. – Molnár Márta, VIII. G. – Kovács Brigitta.
(Az osztályok csoportképei ITT.)