Hétezer ajándékcsomag Németországból

2019. December 13.

Tavaly négyezer, idén már hétezer ajándékcsomag talált gazdára az Érmelléken, Bihar megye más tájain, sőt, Szatmár megyében is egy németországi szervezetnek köszönhetően.

 

A Round Table Deutschland nonprofit szervezet 16 évvel ezelőtt kezdte a projektet, melynek neve: Kinder helfen Kindern (Gyerekek segítenek gyerekeket), melynek során német gyerekek csomagolnak egy cipősdoboznyi "szeretetet" szegényebb országokban élő gyerekeknek. Azóta több mint 1 millió csomagot gyűjtöttek, tavaly 156.237 darabot, melyeket Romániába, Bulgáriába, Moldáviába és Ukrajnába szántak akkor. 
"Tavaly előtt télen ismertem meg a szervezet tagjait a székelyhídi Gyermek Jézus Otthon korábbi vezetőjének, Kovács Ágnesnek köszönhetően. Náluk táboroztunk a tavaly nyáron a Rajna parton, amikor is úgy döntöttek, hogy a szatmári konvojtól kettéválva tavaly már az érmihályfalvi és környékbeli településekre is eljönnek, és minden gyereket megajándékoznak", magyarázta András Ildikó, az érmihályfalvi Bank utcai, ugyancsak a dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó Iskolaház vezetője, annak okán, hogy a németországi ajándékok idén is eljutottak az Érmellékre, de tovább is mentek: jártak Érmihályfalván, Érsemjénben, Érselénden, Érkenézben, Értarcsán, Éradonyban, Gálospetriben, Asszonyvásárán, Kiskerekiben, Érkeserűben, Érkörtvélyesen, Ottományban, Szalacson, Székelyhídon, Diószegen, a Szatmár megyei Piskolton és Mezőpetriben, illetve bekopogtak Bihar megye minden "szentferences" gyerekotthonába, ide értve a szalontait és a váradit is. A mintegy hétezer csomag szétosztásra öt nap állt rendelkezésre, így, a felsorolt települések számát tekintve elképzelhető, micsoda megterhelő, ugyanakkor örömteli munka volt, amit végeztek. A hét fős német delegáció szállása a székelyhídi otthonban volt, az ajándékokból óvodások és I.-VIII. osztályosok részesültek. András Ildikó elmondta: "Hajnaltól késő estig pakoltuk a dobozokat le s fel a nagy kamionra, és útbaigazítani is kellett, mivel a vendégek nem beszéltek magyarul. Nagy munka volt ezt összehozni, de megérte mottójuk jegyében, ami: Legyen boldog minden gyermek!"






További cikkek

Sakkverseny volt Diószegen

2019. December 13.

Bihardiószegen idén is megrendezték a Mikulás Kupa elnevezésű – hétfordulós, svájci rendszerű – sakkversenyt, amely érmihályfalvi sikert is hozott.

Az érmihályfalvi csapat a Fradi korábbi hírességeivel

A Fradinál vendégeskedtek a mihályfalvi kis kézisek

2019. December 13.

Immáron 4. alkalommal szervezték meg az FTC Népligeti Sportcentrum „Faházában” a Mikulás Kupát a 9 éves lány (U 9) kézilabdázóknak. Ezúttal az érmihályfalvi lányok is részt vehettek a nemzetközinek mondható tornán.

A képen az érmihályfalviak a szerbiai csoporttal, előbbiek a Bányavirágot, utóbbiak annak folytatását, a Bányavakságot adták elő

"Mókás" előadás a FESZT FEST-en

2019. December 13.

A Móka Színjátszó Kör a budapesti MU Színházban szerepelt, a Fesztiválgyőztesek Fesztiválján.

Új vasúti menetrend 2020-ra - Érkezési és indulási időpontok Érmihályfalván

2019. December 13.

December 15-én lép érvénybe a Román Vasúttársaság (CFR) egy évig érvényes menetrendje. Alább az Érmihályfalván érvényes érkezési és indulási időpontok.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: