Hoztuk a kötelezőt Vaskohból

2018. Május 7.

A vasárnap kora este lezajlott meccsen az Unirea megszerezte a három pontot. Hét közben kupa-forduló lesz, a hét végén érmelléki rangadó.

 

Az első osztályú megyei labdarúgó bajnokság 24. fordulójában kötelezőnek mondható elvárás volt az Unirea felé, hogy hozza el a három pontot a Vaskohi Biharea otthonából. Nem csak azért, mert a jelen bajnokság eddigi legnagyobb gólarányú győzelmét értük el velük szemben ősszel, hanem mert a tabella utolsó helyezettjéről beszélünk, akik eddig csupán 8 pontot szereztek. 

Nem volt látványosnak nevezhető a két csapat összecsapása, inkább a küzdelem dominált, mindketten a pontszerzésre törekedtek, ám az első félidő gyengébbnek nevezhető játéka egyik oldalon sem eredményezett gólt. A második félidőben már az Unirea volt fölényben, ám a gólszerzéshez pályára kellett küldeni a sérüléséből még nem teljesen felépült Gegot, aki be is váltotta a reményeket: előbb egy szöglet után fejelt a hálóba, majd egy akciógólt is rúgott - 0-2. A hazaiak az utolsó utáni, 90+3. percben, egy vitatható tizenegyesből szépítettek - 1-2.

A Muzsnay Zsolt - ifj. Fele Sándor edzőpáros csapata: Kis - Tankó (30. p. Solymosán), Jude, Foris, Balajti, Crisan, Daroczi, Lakatos, Hossu, Sándor (60. p. Gego), Gábor (90. p. Iuhas). 

A forduló további eredményei és a tabella ide kattintva tekinthető meg.

Szerdán a Román Kupa megyei szakaszának 5. fordulóját bonyolítják le, az Unirea a Szentmártoni CSC vendége lesz (a meccset Szentjánoson játsszák); a másik elődöntőben Gyapjúi Dacia - Belényesi Bihorul. 

A bajnokság 25. fordulójában, szombaton a Székelyhídi SK érkezik a Praszler stadionba. Az őszi érmelléki rangadót emlékezetes találkozón a mieink nyerték 4 - 3-ra.










További cikkek

Koncertek a XXVI. Nyíló Akác Napokon

2018. Május 7.

Kilenc koncert, tizenhárom fellépő - a XXVI. Nyíló Akác Napok kínálatában szerepel egy orgonakoncert, a többi a pop-rock kedvelőit várja. Az alábbi elérhetőségen a fesztivál teljes programját is megéri átnézni, van néhány apró változás.

Kötelezővé válik az óvodai oktatás

2018. Május 8.

Kötelezővé teszik az óvodai nevelés minden szintjét Romániában: 2020-ig a nagycsoportot, 2023-ig a középcsoportot és 2030-ig a kiscsoportot is.

Környezetvédelmi versenyen vettek részt a középiskola diákjai

2018. Május 7.

A megyei szakasz a nagyváradi Gyermekpalotában zajlott le.

Országos döntőben a mihályfalvi U 10-es focisták

2018. Május 7.

A regionális és a megyei után a megyeközi szakaszt is megnyerték az érmihályfalvi általános iskola U 10-es focistái. Irány a 6 csapatos országos döntő, a Bukarest-Mogoşoaia-i FRF-központban.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: