Hull a pelyhes fehér hó…

Hull a pelyhes fehér hó…
2012. December 18.
A Zelk Zoltán Gimnázium újjáalakult Diáktanácsa által megszervezett Mikulás-ünnepség december 14-én került megrendezésre. Jock Evelin VIII.C. osztályos diák beszámolója.
/vlm/Image/Show/84/
Minden osztály felöltöztetett egy Mikulást

Sok-sok diák gyűlt össze a Bartók Béla Művelődési Házban, hogy megmutathassák kreativitásukat és szorgalmukat. A zsűri Csengeri Csongor igazgató úrból, Szűcs Sándor technológia tanárból és Santovan Katalin földrajztanárnőből állt, a műsorvezető pedig Boros Emőke Blanka tanárnő volt.

Ez egy olyan alkalom volt a diákoknak és a tanároknak, ahol együtt lehettünk, mint egy szép nagy család a karácsonyi ünnepek előtt. Az első feladat a saját készítésű karácsonyi díszek bemutatása volt. Minden osztály saját maga készített papírból, fából vagy tobozból alkotásokat. Voltak karácsonyfák tobozból, papírcsillagok, hópelyhek stb. Rövid szünet után következett a második feladat, ami talán a legviccesebb és legötletesebb volt mind közül: a Mikulások bemutatója, azaz a leghitelesebb Mikulás megválasztása. Minden osztályból fel kellett öltöztetni egy diákot Mikulásnak. Sok ötlet született, például a bemutatkozó versek, a párnával kitömött has, s persze a hagyományos mikulássapka és a piros kabát sem maradhatott el. A diákok kérdéseket is kaptak a Mikulásról, a rénszarvasairól, manóiról, krampuszairól, és még sok más érdekes és elgondolkoztató kérdés hangzott el. Sok jó válasz született, de sajnos a versenyt nem nyerheti meg mindenki. Rövid szünet után az igazgató úr szólt pár szót a diákokhoz, megköszönte azt, hogy eljöttek, és hogy készültek a versenyre, s megemlítette, hogy nagyon nehéz volt a döntés, mivel sok szép dísz és sok kreatív Mikulás született. Ezután kihirdették a nyerteseket, akik rengeteg szaloncukorral, és egy szép oklevéllel gazdagodtak. A verseny két kategóriára volt osztva: karácsonyi díszek, és a legjobb Mikulás. A díszek kategóriájában harmadik helyen végzett holtversenyben a VI. E. és az V. A. osztály, második helyen újabb holtverseny a VII.C. és az V.C. között, az első helyen a VIII.C. osztály végzett, akik egy tobozból készült karácsonyfát készítettek, a ,,fán” lila karácsonyfadíszekkel, amik kisebb lila tobozok voltak, és még 3-4 díszt, amelyeken csengők, és egy szalag lógott. Végül, de nem utolsó sorban a Mikulás-kategória nyertesei: harmadik a VIII.F. és az V. A. osztály, második a VII. E. osztály és az első helyen végzett a VI. B. osztály, akiknek nagyon élethű és vicces Mikulásuk volt. A verseny után következett a lazítás a ,,Mikulásoknak” és a többieknek is, ugyanis Mikulásbuli vette kezdetét. Szerintem nagyon jó ötlet volt ez a kis ,,összejövetel”, mivel így végre együtt lehetett az egész iskola, és egy érdekes versenynek lehettünk résztvevői, mely kellőképpen megalapozta a karácsonyi hangulatot.
Jock Evelin, VIII.C.

Keresés