"Imáinkba foglaltuk családjainkat, egész magyar népünket"

2017. Szeptember 13.

A római katolikus egyházközség tagjai Máriapócson és Szentjobbon is jártak az elmúlt hét végén. Bokor János kántor-hitoktató beszámolója.

 

Az elmúlt évek hagyományaihoz ragaszkodva, az érmihályfalvi római katolikus egyházközség az idén is zarándokutat szervezett Máriapócsra. A több mint száz zarándok két autóbusszal és több kiskocsival érkezett a Kisboldogasszony napi búcsúra. Útközben a rózsafüzért imádkoztuk Mária énekek kíséretében. A kegyhelyre érve énekelve vonultunk be a kegytemplomba, a könnyező Szűz Anya képe elé. 
A plébános úr elmesélte, hogy az eredeti könnyező máriapócsi kegyképet I. Lipót osztrák császár parancsára Bécsbe szállították az ottani Stephansdomba (Szent István vértanúról elnevezett dóm), s a mai napig is ott őrzik. Időközben a kegyképről több másolat is készült, de sem az eredeti, sem a róla készült másolatok a továbbiakban nem könnyeztek, kivéve azt, amelyiket Pócsra visszavittek. Azóta az a kép kétszer is könnyezett (1715 és 1905). Ez a tény pedig azt bizonyítja, hogy Isten nem a képet, hanem a helyet választotta ki magának.
Ezután mi is felmentünk a kegyképhez, és meghatódva róttuk le tiszteletünket az Istenszülő előtt, s részt vettünk a szabadtéri szentmisén. Aki lélekben megtisztult (szentgyónás és szentáldozás), az teljes búcsúban részesülhetett.
A szentmise után csoportképet készítettünk, majd énekelve vonultunk be a templomba, ahol lélekben megrendülve, és mondhatom, hogy elérzékenyülve, imáinkba foglaltuk családjainkat, egyházi és világi közösségeinket, egész magyar népünket, s hazaindulva égi Édesanyánk közbenjárását kértük. 
Másnap ismét búcsúba mentünk (mintegy 60 személy) Szentjobbra, ahol a szabadtéri szentmisében szintén Szűz Mária születésnapját ünnepeltük. Böcskei László püspök úr kérésére a nagyváradi egyházmegye papsága és hívei együttesen vettek részt az ünnepi eseményen. A búcsú szónoka Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek úr volt. A szentmise végén körmenetben vitték a szentjobbi Fekete Madonna kegyképét a templomba, ami a czestochowai kegykép másolata (alsó képeinken, fotók: Szőke Ferenc). Nagyon jó volt elcsendesedni, magunkba szállni és számot vetni eddigi életünkkel, hibáinkért bocsánatot kérni. Ezúttal is megköszönjük a jó Istennek, hogy  erőt és kegyelmet adott ahhoz, hogy részt tudjunk venni ezeken a szép és felemelő ünnepeken. Istennek legyen hála!
             Bokor János kántor, hitoktató









További cikkek

Jó hangulatú kórusfesztivál Margittán

2017. Szeptember 13.

A városi kórus és a citerazenekar idén is részt vett a Margittán tartott kórustalálkozón.

Összehasonlították a két ország szakoktatását

2017. Szeptember 14.

A magyarországi szakoktatás gyakorlatáról szerezhettek tapasztalatot a Mezőgazdasági Főgimnázium diákjai és tanárai egy képzési program keretében. Boda Brigitta és Nagy Melinda kísérő tanárok beszámolója.

Tartálymosás szeptember 14-én

2017. Szeptember 13.

Csütörtökön kora reggeltől estig csökkentett kapacitással működik a Vízmű. A szolgáltató közleménye.

Több pályázat keretében is várnak vendégeket

2017. Szeptember 12.

A középiskolában kiemelt feladatnak tekintik a végzősök jobb felkészítését az érettségire, hangzott el a Mezőgazdasági főgimnázium tanévnyitóján.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: