Jótékonysági focikupa volt Érsemjénben

2019. November 18.

Hat csapat vett részt az Összefogás Noelért Kupán.

 

Összefogás Noelért Kupa elnevezéssel tartottak hat csapat részvételével, ahogyan a nevéből is kitűnik, jótékonysági kispályás focitornát vasárnap délelőtt Érsemjénben.

A szervezők felhívását hat csapat fogadta el: három érmihályfalvi és egy helyi (megjegyzendő, hogy ezek mindegyikében voltak játékosok mindkét településről), továbbá egy érkezett Hegyközszentmiklósról, egy pedig a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírgyulajról.

Minden csapat tagjai befizették a minimálisan megállapított nevezési díjat, amit természetesen adományként kezeltek, s amihez jócskán gyűlt még az alkalmi perselybe is. Miközben minden csapat mindegyikkel játszott, az eredményeket is számon tartották, és végül a helyezésekért járó okleveleket is kiosztották, az elsődleges az volt, hogy a résztvevők lehetőségeik szerint hozzájáruljanak Ölyüs Noel gyógykezelésének költségeihez.

Szép volt, fiúk!







További cikkek

Jótékonysági előadások voltak a kultúrházban

2019. November 18.

Az érmihályfalvi Bartók Béla Művelődési Ház csoportjai is csatlakoztak az adományozók nagy és egyre csak gyarapodó közösségéhez.

Várják az egykori osztálytársakat

Rendezvények a Piros Rózsa Egyesületnél

2019. November 18.

Az érmihályfalvi Piros Rózsa Közösségi és Kulturális Egyesület két eseményt is szervez a közeljövőben, melyre várja az érdeklődőket.

"Születésnapot" ünnepeltek a kórusok Püspökladányban

2019. November 18.

Az érmihályfalvi városi kórus Püspökladányban járt, ahol barátaikkal ünnepelték az ottani kórus megalakulásának 30. évfordulóját.

Lombtalanítás 2019. november

2019. November 18.

Az alább olvasható beosztásban kerül sor az udvari, kerti hulladékok elszállítására november utolsó hétvégéjén.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: