Kerékpártúra szombaton

2017. Október 5.

Szombaton rendezik meg azt a biciklitúrát, melyet két hete az időjárás miatt elhalasztottak. A túra útvonala: Érmihályfalva - Gálospetri - Ottomány - Szalacs - Érmihályfalva. A szervezők felhívása.

 

Október 7-én rendezik meg a megyét népszerűsítő biciklitúra, a „Fedezd fel Bihar megyét kerékpáron” elnevezésű program következő szakaszát, az Érmelléken. A 46 km hosszú biciklitúra során a kerékpárosok megismerkedhetnek az Érmellék gasztronómiai és kulturális örökségeivel, tájházat és kúriákat látogathatnak meg. Az oda-vissza kerékpárút Érmihályfalváról veszi kezdetét, és Gálospetrin, valamint Ottományon keresztül Szalacsig tart, majd onnan indul vissza Érmihályfalvára. Az első látványosság amelyet meglátogathatnak a kerékpárosok, az a gálospetri tájház és múzeum, melyet dr. Kéri Gáspár alapított és működtett. A tájház 2002-ben jött létre a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Néprajz szakának szakmai és a Bihar Megyei Tanács anyagi támogatásával. Ezt követően a XVII. században épült ottományi Komáromi kúriát illetve kiállítóházat tekintik meg. Végül, de nem utolsó sorban pedig Szalacs – Az ezer pince falujának pincesorait fedezhetik majd fel a résztvevők. Minden megállónál, az önkormányzatok jóvoltából, tradicionális házi jellegű falatokat és italokat kóstolhatnak majd meg a résztvevők.

Azok, akik a térségből szeretnének csatlakozni a kerékpárosokhoz, megtehetik reggel 9 óra 30 perctől az érmihályfalvi vasútállomáson.

Akik Nagyváradról indulnak, két autóbusz áll a rendelkezésükre, melyek 7 óra 45 perckor indulnak a vasútállomás szomszédságában található buszmegállóból. A buszon való oda-vissza utazás és a kerékpár szállításának ára összesen 30 lej/fő. Vonat Érmihályfalvára 7 óra 30 (személy) és és 8 óra 2 perckor (gyors) indul a nagyváradi vasútállomásról. Vissza utazni a megyeszékhelyre Érmihályfalváról két vonattal lehetséges: 17 óra 12 perctől (személy), ehhez azonban korábban vissza kell indulni Szalacsról Érmihályfalvára mint a csoport, valamint 17 óra 52 perctől (gyors). A rendezvényen való részvételhez minden esetben kötelező bukósisakot viselni, illetve kitölteni a jelentkezési ívet, amelyet online, a következő linken lehet elérni:https://goo.gl/forms/MdNJm50BIRtjs7y53. E mellett a helyszínen, indulás előtt is kötelező kitölteni egy felelősségvállalási nyilatkozatot. További részletekért tekintsék meg a Bihar megyei TDM-ügynökség facebook oldalát: https://www.facebook.com/bihorturism/, írjanak a következő e-mailcímre: marketing@amdbihor.ro, vagy érdeklődjenek telefonon a 0757/021128-as telefonszámon (Bántó Norbert). Az eseményt a Bihar Megyei Tanács és a Bihar megyei Turisztikai Desztináció Menedzsment Ügynökség szervezi, partnerségben Érmihályfalva város, Értarcsa, és Szalacs község polgármesteri hivatalával.










További cikkek

Flying Gorillas ismét Érmihályfalván

2017. Október 5.

Hat év után tért vissza Érmihályfalvára a Flying Gorillas nevű nemzetközi, zenével és tánccal foglalkozó csoport, melynek tagjai egy hétig foglalkoztak az iskolásokkal. Boros Emőke tanárnő és Jock Evelin egyetemi hallgató beszámolója.

Önkéntesek szedték a szemetet

2017. Október 5.

Egy munka, amit csak abbahagyni lehet, befejezni nem: szemétgyűjtési akciót tartottak Érmihályfalva külterületein, a Let's do it, Romania -program keretében.

A határ túloldalán már részben meglévő kerékpárút folytatásáról van szó

Kerékpárút létrehozására hajtanak

2017. Október 4.

Érsemjén és Érmihályfalva önkormányzata is elfogadta a napokban, hogy részesei lesznek annak a RO-HU-s projektnek, mely kerékpárút kiépítését célozza a határon át.

Folytatódik a fák cseréje

2017. Október 4.

A főutcai tuják helyére gömbakácok kerülnek.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: