Köszönet "a felelős iskolaválasztásért"

2018. November 16.

Ezen a héten, hétfőtől péntekig a Rákóczi Szövetség két csapata járja Bihar megyét, hogy átadják az úgynevezett beiratkozási ösztöndíjakat a magyar tannyelvű osztályokba járó legkisebb iskolások családjainak.

 

Érsemjénből érkeztek a Rákóczi Szövetség munkatársai szerdán délelőtt Érmihályfalvára, hogy ott is átadják azt a 10 ezer forintnyi ösztöndíjat, melyet évente azok a határon túli családok kapnak, melyek iskolakezdő gyerekeiket magyar tannyelvű osztályba íratják. A kultúrházban a Zelk Zoltán Általános Iskola aligazgatója, Varga Róbert köszöntötte a megjelenteket, átadva a szót Nyakó Józsefnek. A polgármester szerint "sokan vagyunk, de nem elegen", utalva arra, hogy mindössze 51 nulladik osztályos kisdiák jogosult idén az adományra, ilyen kevés iskolakezdő talán még soha nem volt a városban. Megköszönte a szövetség gesztusát, ugyanakkor arra kérte a megjelent szülőket, hogy vegyenek részt más rendezvényeken is, bizonyítva azzal, hogy "jó magyarnak lenni Érmihályfalván". A gondolatot mintegy folytatta Csengeri Csongor iskolaigazgató, aki hozzátette: a Zelk Zoltán iskolában jó magyar diáknak lenni is, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy jövőre már több kisdiákjuk lesz. A továbbiakban Petrovay László, a Rákóczi Szövetség iskolaválasztási programokért felelős igazgatója ismertette, hogy programjukat 2004-ben indították a Felvidéken, tapasztalva, hogy egyre több magyar szülő íratja gyerekét szlovák tannyelvű osztályba. Mivel ez nem csak arra a tájegységre volt jellemző, az akciót kiterjesztették az egész Kárpát-medencére. Biharban 2012-ben voltak először, de megyénk mellett Fehér, Máramaros, Szilágy, Kolozs, Beszterce-Naszód, Temes és Arad megyékbe is eljutnak. 

Idén szeptember és december között Kárpát-medence szerte több mint 350 településen mintegy 8 ezer gyerek kapja meg a 10 ezer forintot, ami nem állami támogatás, hanem magánszemélyek, intézmények, szervezetek adományából adódik össze. Ne az összeg nagyságát nézzék elsősorban, hanem annak eszmei üzenetét, fogalmazott Petrovay László, megköszönve a szülőknek, hogy az anyanyelvi oktatást választották, továbbá ismertette további, az óvodai "végzősöknek" szóló, iskolakezdési csomag átadásával járó, illetve gólyahír nevű programjukat is, melyek ugyancsak nem ismeretlenek olvasóink előtt. Utóbbi a gyerek születésének örülő családokat érinti, és "egy azonnali pozitív jelzés a magyar közösség részéről", illetve egy ösztönzés a későbbi anyanyelvű oktatás választásának irányába, fogalmazott az igazgató. Ezek után sorban szólították az érintett szülőket, akik Petrovay Lászlótól és munkatársától, Bálinger Pétertől átvehették a borítékokat, és akik idén először nem papír alapú ügyintézés részesei voltak, hanem táblagépek érintőképernyőjén kellett erre alkalmas "ceruzával" elismervényt aláírjanak. A küldöttség Érmihályfalváról Érkörtvélyesre indult tovább, majd aznap még következett számukra Apátkeresztúr, Monospetri, Margitta, Magyarkéc és Érszőllős. 

  (Bihari Napló)







További cikkek

Monodráma Ady szerelmes énjéről

2018. November 16.

December 9-én, vasárnap 18 órai kezdéssel a Bartók Béla Művelődési Házban Csinszka címmel mutat be Ady szerelmes énjéről szóló monodrámát Mészáros Ibolya debreceni színésznő.

Egy gól is három pontot ért

2018. November 19.

Ebben a bajnokságban először nem kapott gólt az Unirea.

Egészségügyi kártyák érvényességi ideje

2018. November 15.

Akik biztosítva vannak, de még nem kaptak egészségügyi kártyát, ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint akiknek már van kártyájuk.

Ne várják meg a felszólítást

2018. November 15.

Ne várják meg a jövő év elejét, amikor már kamatot számolnak.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: