Levelek a kuruckorból / II.

Levelek a kuruckorból / II.
2017. December 15.
Gencsy Zsigmond Rákóczi fejedelem ezredese volt, kinek felségéhez írott leveleit ismerteti ezúttal Kovács Rozália helytörténész.
kuruc_levelek_2_wm
A Szatmári béke emlékműve és a Gencsy-címer
 Ezek a levelek 1703-1706 között íródtak különböző táborokból. Az akkor Erdélyben szolgáló Gencsy Zsigmond, a Rákóczi szabadságharc “ezeredes főkapitánya” a levelekben megírja, hogy az ellenségtől szerzett javakból miket küldött az otthon maradott családjának. Felesége, Balási Kata, egyetlen gyermeke Sámuel, öreg apósa és Péter (Peti) sógora élnek abban az időben Érmihályfalván, birtokukon. Többször utasításokat is ír feleségének, hogyan járjon el a küldött javakkal, jószágokkal és pénzzel.
1704-ből való az az Adománylevél, mely szerint “Adománylevél kelt Gyöngyös városában, die 28 mensis Augusti, Anno 1704. A fejedelem Gencsy Zsigmond ezeredes főkapitánynak a nemzet igaz ügyéhez való szeretetit s egyszersmind annak előmozditásiban és pártfogásában az üdőhöz és alkalmatossághoz képest megmutatott minden készségeiért és véghez vitt dolgaiért a biharmegyei Mihályfalva falubeli fiscalis portiót adományozza.” (Adalékok a Rákóczi-kor történetéhez, 39.oldal)

           Részletek a levelekből

– “Kelt Kecskeméten die 23 Julii Anno 1703 … Küldöttem öt lovat, egy szoknyát, küldtem 400 forintot, holmi ón tálakat, 23 apró tál és öreg tál, 19 tányér, egy német asszonyra való matériát, holmi egyet-mást, majd küldtem három aranygyűrüt, két arany függőt.”

 – “Kelt a Nagy-Bersen melletti táborban 25 augusztus 1704. Néhány gazdasági utasitás után tudósitja, hogy 100 német forintot küldött Pesti Mátyás által, meg egy darab posztót, egy szederjes karmazsin bőrt, és fiának egy új csizmát meg egy forgót.”

– Kelt Bánffy-Hunyadon die 26 x-bris 1705. Isten szép nyereséget adván, neked is kedveskedhettem belőle, az mik legyenek, az kit küldtem, egy néhány sertést most is hajtattam az öcsédnek Petinek küldtem két pár német csizmát.”

– “Kelt Bánffy-Hunyadon, 6.Jan.A 1706 … valami sertéseket küldöttem haza, küldöttem három nyestet, hét rókát.”

– “Kelt Zilahon, die 20 jan.A.1706… küldöttem egy zacskóban ötszáz huszonkét német forintokat, küldöttem 4 ökröt, 13 kősót, egy pincetokot, egy mentét, egy róka bőrt. Apád uradnak egy kucsmát. Magam is talán haza fordulhatok, csak a M. Generális Károlyi Sándor Uram ő nagysága jöjjön be.”

– “Kelt Nagy-Almáson 27 Jan. A. 1706 Mostan semmi ártalmas hireim nincsenek, továbbá én mostan haza nem mehetek, mert a vice kapitányomat bocsátottam haza.”

– “Kelt Nagy-Almás 3 febr. A. 1706. Hajtattam 41 marhát, 3 tehenet, küldöttem 18 kősót, négy szalonnát, 3 disznót. Továbbá három rókát és egy nyestet küldök, ha énnekem magam számomra egy zöld kalpagot csináltatnál, megszolgálnám. Egy véka túrót, és két sajtot is küldöttem.”

– “Kelt Bánffy-Hunyad 6 febr. 1706. Küldtem 58 kősót, ki a ki magad szükségére kivántatik hagyd magadnak, az többit pedig add el, de fehér pénzen. Küldtem mostan két sajtot és három puttony túrót. Ha fehér pénzt adnak az ökröket mind add el.”

– “Kelt Nagy-Almáson die 19 Február 1706. Küldöttem nyolc ökröt szekerestül két kis vaslánccal és egy öreg lánccal, öt tehenet, három tavalyi borjuval, és egy bivalyt fiastúl, nyolc rókabőrt, egy nyestet, egy veder túrót, két szalonnát, öt zsák búzát, egy zsák körtvélyt , egy hordó bort.”

– “Kelt Nagy-Almás, die 25 febr.1706. Ismét hajtattam ki 230 juhot, húsz ökröt, egy tehenet…Küldtem három rókát és három nyestet.”

Később írt levelei nem maradtak fenn. Gencsy Zsigmond halála 1706. augusztus havában következett be. “Gencsy az erdélyi szélekről Szolnok felé szekérvártól fedetten nyomuló Rabutint megtámadván, hegyes tőrét egy ponyvás társzekérbe döfte. A szekérben vasasnémetek voltak, s puskalövéssel viszonozván a kurucok támadását Gencsyt keresztüllőtték, a ki is elesett.” (Adalékok a Rákóczi-kor történetéhez 36.oldal)

            Kovács Rozália

  (A sorozat első része ide kattintva olvasható)

Keresés