Majdnem jól kezdtük a bajnokságot

2017. Augusztus 28.

A jobb csapat ellenében a döntetlen jobban tükrözte volna a játék képét.

(Archív fotó)

(Archív fotó)

Megkezdődött a megyei első osztályú labdarúgó bajnokság, az Unirea mindjárt az egyik legerősebb ellenfelet, a Szentandrási Crisult fogadta szombaton a Praszler stadionban. A meccs - ezzel együtt tehát a bajnokság is - úgy kezdődött, ahogyan az a játékosok és az edzők álma is: már a 2. percben vezetést szereztünk, amikor Daroczi szögletéből egy begyakorolt figurát végrehajtva Gego fejelt a hálóba - 1-0. A folytatás sem volt rossz, a félidő felénél növeltük előnyünket, amikor a hátvéd Hossu felcselezte magát a tizenhatosig, buktatták, a tizenegyest Foris értékesítette - 2-0. Ekkor következett egy fordulópont, hiszen 2 perc múltán védelmünk olyan helyezkedési hibát vétett, melyet az egyre jobban belelendülő ellenfél azonnal kihasznált - 2-1.

A második félidő rosszul kezdődött számunkra, majd ugyanúgy folytatódott: az 50. percben az ellenfél (jogos) tizenegyeshez jutott - 2-2, amiből nem csak kiegyenlített, de a játék képe is kiegyenlítetté vált, végül az döntött a javukra, hogy kaptak még egy, már vitatható büntetőt - 2-3. Az utolsó negyedórában újra mi uraltuk, lehetőségeink is adódtak például Daroczi és Gego előtt, de nem sikerült egyenlítenünk. 

A további eredmények és a tabella ITT tátható.

Az Unirea összeállítása: Perényi - Hossu, Iova, Foris, Lakatos, Daroczi, Tóth, Gábor, Sándor (65. p. Serban), Bersenszki, Gego.

Az ifjúságiak találkozóját a vendégek nyerték 4-0-ra.

A következő fordulóban csapatunk Vaskohsziklásra utazik, győzelmi szándékkal, mondta ifj. Fele Sándor edző, aki annál is inkább bizakodó, mert addigra visszatér a csapathoz az eltiltott Crisan, illetve újra csatlakozik a csapathoz az időközben több klubot is megjárt Stefan Raul középpályás. 










További cikkek

"Nagy élmény, amikor feljutok egy hágóút tetejére"

2017. Augusztus 28.

Az érmihályfalvi születésű, Budapesten élő Rácz Csaba nemrégiben egy öt országot érintő, összességében 1815 kilométer hosszú kerékpáros túrát "tekert le". Élményeiről, tapasztalatairól mesélt.

A csapatok közös tánca az egyik próbatétel során (fotó: Sütő Judit)

Folytatása következik

2017. Augusztus 28.

Vasárnap zajlott le az ötödik Részek Viadala, először Részek Diadala címmel. Nyakó József polgármester fogalmazta meg gondolatait ennek kapcsán, köszönetét fejezve ki azoknak, akik "hozzájárultak a Részek Diadalának folytatásához".

Változik a viadal: Részek Diadala

2017. Augusztus 23.

A hét végén rendezik meg Érmihályfalván az ötödik városrészek közötti találkozót, melynek nevét "viadalról" megváltoztatták "diadalra". Egyéb változás is van.

Ösztöndíj-pályázat: Meghosszabbított határidő

2017. Augusztus 22.

Meghosszabbították a határidőt a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület 2017/2018-as támogatási évre szóló ösztöndíj-pályázatának a benyújtására.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: