Mese az első moziról

2018. Március 23.

"Az Országos Közművelődési Tanács értesítette Érmihályfalva elöljáróságát, hogy mozgófényképelőadásokat fog tartani. Minden este a híres PATHÉ cég remek filmjei kerülnek bemutatásra." Kovács Rozália helytörténésztől azt is megtudjuk, melyek voltak az első filmek az első moziban, ahova már esti villanyfényben lehetett elmenni.

Szak és tudományos előadások is voltak az Iparos Otthon mozijában

Szak és tudományos előadások is voltak az Iparos Otthon mozijában

A település villanyvilágításáról, az iparosotthonról, moziról olvashatunk érdekességeket, híreket a Nagykároly és Érmellék újságban, mely 1913-ban, tehát 105 évvel ezelőtt jelent meg.

"Érmihályfalva villanyfényben. 

Régi vágya ment teljesdésbe Érmihályfalva lakosságának, a pokoli sötétség után most már ragyogó villanyfényben úszik a község. Múlt hó 28-án (1913 november) gyúltak fel először a villanylámpák és - eltekintve kisebb üzemzavaroktól - azóta a legszebb világításban gyönyörködhetik a lakosság."

"Az érmihályfalvi Iparos Otthon villanyszínháza teljesen elkészűlt, most már csak a gépek beállítása van hátra és a karácsonyi ünnepekre meg fog az első állandó mozi nyílni Érmihályfalván. Az Otthon vezetősége mindent elkövet, hogy a nagyközönség igényeit minden tekintetben kielégítse. Gyönyörű szép nagytermet építtetett olyan berendezéssel, amely bármely nagyobb városban is feltűnést keltene, a legelső gyártmányú gépekkel felszerelve. És így reméli a vezetőség, hogy a közönség pártolni is fogja a ma már mindenütt népszerűségnek örvendő mozit."

"A mozi. 

Az érmihályfalvi Iparos Otthon mozijának berendezése közeledik a befejezéshez és remélhetőleg a kitűzött napra meg fog nyílni. A vezetőség karácsony első napjára tűzte ki a meg nyitást a következő műsorral: A Bosszú Istene (dráma), A kis vetélytárs (dráma), Duczi bácsi csapdát állít (humoros), Lenke úszni tanul (humoros), Csodálatos légtornázók (látványos), Hilda ideges (humoros), Modern testnevelés (természet), Pali mint bűvész (humoros)."

"Uránia előadások. 

Szak és tudományos előadások lesznek az Iparos Otthon mozijában. Az Országos Közművelődési Tanács értesítette Érmihályfalva elöljáróságát, hogy mozgófényképelőadásokat fog tartani."

"A mozi. 

Az érmihályfalvi Iparos Otthon mozija kezd a közönség szórakozóhelye lenni. Minden este a híres PATHÉ cég remek filmjei kerülnek bemutatásra, szombaton pedig a világhírű Quo vadis lesz bemutatva."

                   Kovács Rozália

Forrás: Nagykároly és Érmellék 1913.12.6.

            Nagykároly és Érmellék 1913.12.20.

            Nagykároly és Érmellék 1914.2.21. (korabeli újságok)










További cikkek

(Illusztráció)

Emlékezzünk az 1848-as szabadságharc érmihályfalvi résztvevőire

2018. Március 15.

"Rudolf és Ágoston sorsa – a legenda szerint - Jókai Mórnak kínált élet-anyagot a Kőszívű ember fiai című regény megírásához." Sok egyéb mellett erről is olvashatunk Kovács Rozália helytörténésznek a szabadságharc helyi vonatkozásairól szóló írásában.

Cserjével befutott Szathmáry kripta az érmihályfalvi temetőben (fotó: Rencz Csaba)

Keresztül a temetőn, éjszaka

2018. Március 2.

Furcsa történetek maradtak fenn a temetőről, hiedelmek szellemekről és "bátor" emberekről, bujkálókról. Régen úgy hitték, hogy éjfélkor szellemek jönnek ki a sírokból, kriptákból. Kovács Rozália helytörténész írása.

20 éves az Érmihályfalva kismonográfia

2018. Február 23.

Húsz éve, 1998-ban jelent meg a város első monográfiája Érmihályfalva címen. Kovács Rozália helytörténész emlékezik meg az évfordulóról.

A 205. évfordulón újra emlékeztünk

2018. Január 11.

Kuthy Lajosra, a 205 éve született íróra emlékeztünk. Kovács Rozália helytörténész írása.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: