Ne álljanak szóba idegenekkel!

2018. December 19.

Idegenek szólítanak meg gyerekeket, hogy járművükbe csábítsák őket. Mindannyiunk felelőssége, hogy ne járjanak sikerrel, hangzott el a tanácsülésen.

 

Szerdán délben tartotta decemberi ülését a Helyi Tanács, melynek végén, a napirenden túli témák között került szóba: ez elmúlt napokban ismeretlenek tűntek fel a város utcáin, akik gyerekeket szólítanak meg, ajándékokkal csábítva őket, hogy szálljanak be autóikba.
Több tanácsos is megerősítette: hallottak esetekről, konkrét nevek is elhangzottak (mármint azoké, akikkel történt ilyen eset), illetve, hogy állítólag Szatmár megyei jármű(vek)ről van szó.
A helyzet kezelésére több megoldási javaslat elhangzott, de összegezve ezeket a legfontosabb, hogy figyelmesek legyenek a szülők és a pedagógusok egyaránt, de minden lakos is, hiszen nem vagyunk akkora város, hogy ne tudjunk vigyázni egymásra. 
Az iskolák már megtették, és a figyelemfelhívást követően az önkormányzat is a rendőrséghez fordul a kéréssel, hogy fokozott gondot fordítsanak az esetekre. Sokat segítene, ha az, akivel megtörténik a nemkívánatos eset, meg tudná jegyezni a jármű(vek) rendszámát, hiszen azonosítani lehetne azokat, akkor is, ha eltűnnének a városból, mivel a ki- és bejáratokat videokamera figyeli. Ezzel kapcsolatban hangzott el, hogy folyamatban van éppen egy modernebb és több kamerából álló térfigyelő rendszer beüzemelése (ennek részleteire rövidesen visszatérünk).









További cikkek

Háztartási gépek roncsprogramja

2018. December 19.

Szerdán indul a háztartási gépek roncsprogramja, amelynek keretében idén hatvanezer értékutalvány áll a lakosság rendelkezésére.

Megtartották a felnőtt focicsapat szokásos évzáróját

2018. December 20.

Az Unirea sikeres őszi szezont tudhat maga mögött, hangzott el.

Karácsonyváró ünnep mosolygós gyermekekkel Érmihályfalva főterén

2018. December 19.

Karácsony közeledtével az érmihályfalvi RMDSZ-Nőszervezet rendhagyó programot szervezett a város központjában.

Debreceni alkotó kiállítása Érmihályfalván

2018. December 19.

Az álmok útján címmel nyílt kiállítás hétfőn este az érmihályfalvi városi könyvtár galériájában. A debreceni Nagy Adrienn festményeit, grafikáit január közepéig lehet megtekinteni.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: