Német vendégek jártak az Iskolaháznál

2019. Augusztus 29.

Tavaly decemberben is ajándékokkal érkeztek, idén is azt tervezik.

 

Tavaly december elején adtuk hírül, hogy a Round Table Deutschland nonprofit szervezet a Kinder helfen Kindern (Gyerekek segítenek gyerekeket) elnevezésű projektje keretében négyezer ajándékcsomagot osztott ki megyeszerte gyerekeknek, például azoknak is, akik a dévai Szent Ferenc Alapítvány intézeteihez tartoznak. 
Az említett német szervezet két tagja a napokban meglátogatta az érmihályfalvi Iskolaház gyermekeit, ezek allatt a napok alatt egy strandolásra is jutott idő a székelyhídi Gyermek Jézus Sport és Szabadidő Központban, ahová minden, a Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó gyereknek ingyenes a belépő.
"Ez a találkozás egyúttal azt a célt is szolgálta, hogy megerősítették a decemberi ujbóli látogatásuk szándékát, amikor ismét visszatérnek, immár cipősdobozokkal teli kamionnal, hogy ismét megajándékoznak minden érmihályfalvi és környékbeli gyereket", tudtuk meg András Ildikótól, az Iskolaház nevelőjétől.






További cikkek

Megkezdődött a 7. Szabadság Feszt!

2019. Augusztus 30.

Megnyitotta kapuit a hetedik alkalommal megszervezett Szabadság Fesztivál. Alább a részletes program.

(Illusztráció)

Szerencsejátékkal kockáztatják segélyeiket

2019. Augusztus 30.

Országszerte, így megyénkben is sok segélyezettől vonták meg az állami támogatást, miután kiderült, hogy játékautomatán kisebb-nagyobb összeget nyertek.

Ezer néptáncos a Szabadság Fesztiválon!

2019. Augusztus 29.

Ma kezdődik és vasárnap zárul a margittai Szabadság Feszt, melynek keretében nagyszabású néptánctalálkozót is tartanak. A szervezők közleménye.

(Illusztráció)

Csak személyivel lehet majd feltöltőkártyákat vásárolni

2019. Augusztus 28.

A 112-es segélyhívóra érkező hamis riasztások miatt szigorítják a mobiltelefonos feltöltőkártyák vásárlási feltételeit.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: