„Nyelvében él a nemzet…’’

2017. November 23.

Az országos Kriza János mesemondó, balladamondó és balladaéneklő verseny Bihar megyei versenyzői idén a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban ünnepelhették a magyar nyelvet. Érmihályfalváról ketten voltak versenyben.

 

A versenyt november 10–12. között rendezték meg, Bihar megyét 15 diák képviselte az előkészítő–XII. osztályból. Érmihályfalva színeiben Darabont Panna a balladaéneklő, Karsai Kristóf a mesemondó kategóriában versenyzett.

Pénteken este érkeztünk meg a Kós Károly Szakképző Líceumba, ahol regisztráltunk, majd elfoglaltuk szálláshelyeinket. A kisdiákokat Gábor Éva érmihályfalvi tanítónő (Zelk Zoltán Gimnázium), a nagyokat pedig Bozsik Lóránd tanár, az Irinyi József Általános Iskola igazgatója kísérte el. Velük tartott még néhány szülő is, Almási Judit margittai tanítónő pedig zsűrizett is a versenyen.

Az ünnepélyes megnyitóra szombat reggel a Székely Nemzeti Múzeumban került sor. A Bartók-terem zsúfolásig megtelt. A Magyar Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke nyitó beszédében rámutatott arra, hogy egy időben több okunk is van az ünneplésre. November 13-án ünnepeljük a magyar nyelvet, anyanyelvünket. De ünnepeljük Arany Jánost, Károli Gáspárt, a reformációt és minden nap ünnep, ha anyanyelvünkön beszélhetünk. Fodor Sándor József a minisztérium kisebbségi képviselőinek üdvözletét, jókívánságait tolmácsolta a gyerekeknek, felkészítő pedagógusoknak, szervezőknek egyaránt. Kovács Irén államtitkár és Kocsis Annamária Kovászna megyei tanfelügyelő is köszöntötték a megjelenteket. Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő rámutatott arra, hogy ma, amikor a televízió és számítógép erős versenytársa a meseolvasásnak, a hagyományőrzésre igenis igény van. Igazolja ezt a több mint 180 lelkes versenyző is. Zsigmond Emese, a Napsugár főszerkesztője föltette a kérdést: Kell-e nekünk a népmese? A válasz egyértelműen igen. „Vigyázzunk arra, hogy lelkünk ne törpüljön el, növekvő testünk mellett…” A mese a lélek tápláléka. Szívhez szóló szavai most is elvarázsolták a jelenlévőket. Minden résztvevő gyerek és minden felkészítő pedagógus emléklapot vehetett át.

A támogatók és zsűritagok bemutatása után elkezdődött a verseny. Korosztályok szerint más-más helyszínen zajlott a megmérettetés. Ebéd után az előkészítő–VIII. osztályos tanulók a Gyermekek Palotájában népzenei, néptánc és kézműves foglalkozásokon vehettek részt. A nagyobbak, kísérőik és a zsűritagok filmvetítésen lazítottak.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre vasárnap délelőtt 10 órakor került sor. Már 9 órakor szinte megtelt a múzeum egyik terme, a díjkiosztó helyszíne. Nagy volt az izgalom gyerekek, felnőttek körében. A Bihar megyei versenyzőknek nem kellett szégyenkezniük, hiszen az országos megmérettetésről egy III. helyezéssel, 2 különdíjjal és 2 dicsérettel térhettünk haza.

Mesemondás: előkészítő–II. osztályos kategóriában: Kolák Emese, Nagyvárad, Nicolae Bălcescu Gimnázium, III. helyezés, felkészítő pedagógus Veszprémi Emőke; Gerály Péter, Margitta, Horváth János Teológiai Líceum, felkészítő pedagógus Pop Mónika. III–IV. osztályosok kategóriájában: Karsai Kristóf, Érmihályfalva, Zelk Zoltán Gimnázium, Napsugár-különdíj, felkészítő pedagógus Gábor Éva. VII–VIII. osztályosok kategóriájában: Erős Joó Kincső, Micske, Miskolczi Károly Gimnázium, dicséret, felkészítő pedagógus Sipos Hodgyai Edit.

Balladamondás: Naphegyi Boldis Zsuzsanna, Nagyvárad, Iosif Vulcan Kollégium, dicséret, felkészítő pedagógus Kiss Tünde Anna.

Az ünnepélyes záró ünnepségen Kőmíves Noémi Kovászna megyei tanfelügyelőnő, illetve dr. Erdélyi Judit a kézdivásárhelyi Sapientia Egyetemről osztotta meg velünk ünnepi gondolatait. A kategóriák első helyezettjei újra előadták produkcióikat a megjelentek előtt.

Elmondhatjuk, hogy a Bihar megyei diákok idén is szép eredményeket értek el. Szeretettel gratulálunk minden versenyzőnek, felkészítő pedagógusnak és további sikeres munkát kívánunk!

                         Gábor Éva tanítónő

(Bihari Napló)










További cikkek

Operett-est Oszvald Marikával

2017. November 23.

Oszvald Marika, Nagy Kira és Biri Gergely érmihályfalvi operett-estjére már lehet jegyeket foglalni.

Playtime: újabb akusztikus koncert

2017. November 24.

December 2-án a Kristályban.

A lakosok partnerek voltak a lombtalanításban

2017. November 23.

Közel 24 tonna kerti hulladékot szállított el a szemétgazdálkodási cég a lombtalanítási akcióban, melyhez hasonlót kettőt is terveznek jövőre.

(Fotók: Török Erzsébet)

Mini Gólyabál az "újoncoknak"

2017. November 22.

Négy osztály párosa versengett idén a Zelk Zoltán Általános Iskola Mini Gólyabálján. Boros Emőke tanárnőtől tudjuk meg a részleteket.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: