Országos döntőben a mihályfalvi U 10-es focisták

2018. Május 7.

A regionális és a megyei után a megyeközi szakaszt is megnyerték az érmihályfalvi általános iskola U 10-es focistái. Irány a 6 csapatos országos döntő, a Bukarest-Mogoşoaia-i FRF-központban.

 

Februárban adhattuk hírül, hogy az érmihályfalvi Zelk Zoltán Általános Iskola focicsapata az U 10-es korosztályban előbb megnyerte a regionális, majd a megyei szakaszt a Román Labdarúgó Szövetség (FRF), a Tanügyminisztérium illetve a Tymbark nevű támogató tehetségkutató tornája során (amiben az U 8-as és U 12-es korosztályok is érdekeltek). Ez azt jelentette, hogy az érmelléki gárda bejutott az 5 csapatos megyeközi szakaszba. Szabó Zoltán testnevelőtanár-edző tanítványai az előzetes bejelentéstől eltérően nem márciusban és nem Kolozsváron vagy Nagybányán kellett megküzdjenek riválisaikkal, hanem végül az elmúlt pénteken Zilahon. Ez jó előjelnek tűnt, a kisváros felnőtt csapata 2011-ben a szomszédos megyeszékhelyen vívott osztályozó után jutott a III.-Ligába. A várakozás be is teljesedett, Bihar képviselői előbb Beszterce-Naszód megyei ellenfelüket lépték le 8 - 1-re, majd a Szilágy megyeieket 7 - 4-re. 
Következhetett a döntő, ahol a Szatmár megyeieken túljutott Máramaros volt az ellenfél, akiket szintén meggyőző fölénnyel, 7 - 3-ra múltak felül. Meglepően sima meccseket játszottak (22 - 8-as gólarány), az ellenfelek a vártnál kisebb játékerőt mutattak, mondta el tapasztalatát Szabó Zoltán, kinek alábbi tanítványai harcolták ki a sikert: Safta Cristian (kapus), Pap Dávid, Bödő Efraim, Martin Kevin, Koczkás Gábor, Ilcaş Sebastian, Nagy Ervin, Chindea Erik, Bodnár Patrik.  A győzelemmel jogot szereztek a 6 csapatos országos döntőn való részvételre, ami június 1. és 3. között lesz a Bukarest-Mogoşoaia-i FRF-központban. Az edző tudomása szerint érmihályfalvi csapat (korosztálytól függetlenül) még soha nem jutott ilyen szintű végső versenyszakaszba, az indulásnál országosan több mint 400 csapat állt a kezdő sípszónál, ebből alakult ki a 6 csapatos döntő.









További cikkek

Környezetvédelmi versenyen vettek részt a középiskola diákjai

2018. Május 7.

A megyei szakasz a nagyváradi Gyermekpalotában zajlott le.

Hoztuk a kötelezőt Vaskohból

2018. Május 7.

A vasárnap kora este lezajlott meccsen az Unirea megszerezte a három pontot. Hét közben kupa-forduló lesz, a hét végén érmelléki rangadó.

Életkerék - 2018. Április

2018. Május 4.

Az április folyamán bejelentett újszülöttek, a házasságot kötött párok, és az eltávozottak névsora.

Legtürelmesebb tanítómesterünk a könyv…

2018. Május 4.

Első helyezésekkel és különdíjakkal tértek haza az élesdi szépolvasó versenyről az érmihályfalvi és érsemjéni kisdiákok.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: