Playtime: újabb akusztikus koncert

2017. November 24.

December 2-án a Kristályban.

 

A Playtime együttest nyáron több helyen is láthattuk fellépni falunapokon, fesztiválokon, ám az ezeken megszokott hangzástól eltérőre számíthatnak azok, akik elmennek december 2-i koncertjükre. Nem ez lesz az első akusztikus koncertjük, tavaly ugyancsak a Kristályban volt már hasonló december elején, ahol - a megnevezésből adódóan - hiányoznak az elektromos és elektronikus effektek, hangzások.

Az "Acoustic Music Night" koncert tehát december 2-án, szombaton 20 órakor kezdődik a Kristály vendéglőben, a belépés ingyenes.










További cikkek

Három kórus a püspökladányi koncerten

2017. November 24.

A házigazda Csenki Imre Vegyeskar és a kecskeméti Aurin Leánykar mellett az érmihályfalvi Veres László Zsolt Városi Kórus volt a fellépője annak a koncertnek, amit az elmúlt hét végén tartottak Püspökladányban.

Bábszínház: Kispipi és Kisréce

2017. November 24.

A Lilliput Társulat előadása szerdán lesz.

Operett-est Oszvald Marikával

2017. November 23.

Oszvald Marika, Nagy Kira és Biri Gergely érmihályfalvi operett-estjére már lehet jegyeket foglalni.

„Nyelvében él a nemzet…’’

2017. November 23.

Az országos Kriza János mesemondó, balladamondó és balladaéneklő verseny Bihar megyei versenyzői idén a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban ünnepelhették a magyar nyelvet. Érmihályfalváról ketten voltak versenyben.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: