Pódium Díj 19., Szépműves Díj 7. alkalommal

Pódium Díj 19., Szépműves Díj 7. alkalommal
2020. January 20.
A Pódium Díjat 19-ik, a Szépműves Díjat 7-ik alkalommal adták át szombaton este az érmihályfalvi kultúrházban.
/vlm/Image/Show/84/

A Magyar Kultúra Napjához kötődően adták át idén is Érmihályfalván a Pódium és Szépműves díjat, azoknak, akik az elmúlt esztendőben kimagaslóan teljesítettek a helyi kulturális és művelődési élet valamely területén.

A nézőteret megtöltőket Boros Emőke tanárnő műsorvezetőként köszöntötte, később ő olvasta fel a laudációkat, elsőként azonban Gábor Éva tanítónőnek adott szót, aki a Helyi Tanács kulturális szakbizottságának elnökeként mondott beszédet. Ebben egyebek mellett Vitányi Iván szociológus gondolata mentén, miszerint “a kultúra az, amikor valaki tesz valamit”, arra jutott, hogy a magyar kultúra tehát az, amikor a magyarok tesznek valamit. A magyar kultúra a magyar emberekben élő olyan szellemi és erkölcsi tartalom, ami nélkül nem létezhetne magyarság, mondta, ugyanakkor kérdéseket is feltett, hogy a szavakon túl ápoljuk és őrizzük-e anyanyelvünket?; tiszteljük és továbbadjuk-e hagyományainkat?; megtanítjuk-e gyerekeinket a tiszteletteljes köszönésre, a kulturált viselkedésre és öltözködésre, az ünnepek kultúrájára, az imára, az őszinte beszélgetésre, együttérzésre, felelősségvállalásra, munkára?; megtanítjuk-e őket a családjuk, a városunk, a hazájuk iránti szeretetre? Magyar kultúránk ápolása nem magyarkodás, vonta le a következtetést, hozzátéve: amikor megemlékezünk dicső nagyjainkról, egy-egy történelmi eseményről, akkor tiszteletből cselekszünk.

Következett az önkormányzat által alapított Pódium Díjak átadása. A gyerekeknek fenntartott úgynevezett Mini Pódium Díjat idén a Forever Dance hip-hop tánccsoport kapta, melyben 2006 óta a harmadik generáció tevékenykedik, most éppen 14 lány, a korábbi generációkból már táncoktató és koreográfus is kikerült; a díjat Máté Zsolt csoportvezető vette át. Díjat ítéltek meg Hegedüs Attila borásznak, aki a szakmabeliek elismerését is kivívva bizonyította, hogy az érmihályfalvi homokos talajon is lehet minőségi szőlő- és bortermelést folytatni kitartó, alapos munkával, állandó szakmai fejlődés mellett. 2018-ban 21 fajta bor gazdagította pincéjét, különböző borversenyeken eddig több mint 70 aranyérmet gyűjtött, ezúttal is éppen egy ilyen versenyen volt, a díjat nevében Kiss Ákos vette át. Közös díjban részesült a Nyíló Akác, illetve utánpótlás néptánccsoportjai, az Apró Lábak és a Fürge Lábak, melyek az 1986-ban indult hagyományt viszik tovább, a gyerekcsoportokban ma már az egykori táncosok gyerekei lépnek színpadra; a díjat Borbély-Simon Andrea és Borbély-Simon Csaba csoportvezetők vették át. A következő díjazott a Móka Színjátszó Kör volt, mely idén ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját, ez idő alatt 56 önálló bemutatójuk volt és a több mint 200 előadás között másokkal közös fellépéseket is jegyeznek. Történetükben új távlatok nyíltak, amikor tagjai lettek a Magyar Színjátékos Szövetségnek. Szabó János alapító-rendező a díj mellett “születésnapi” tortát is átvehetett.

A Szépműves Díjat a helyi RMDSZ-alapította egy-egy pedagógus munkájának elismerésére, idén Nagy Éva magyar-angol szakos tanárnő kapta, aki 2000 óta a Zelk Zoltán Általános Iskola tanári karának tagja, munkájával kiérdemelve nem csak kollégái, de a szülők és gyerekek tiszteletét is, eredményességét tanítványainak (nem utolsó sorban saját gyerekeinek) tanulmányi versenyeken elért eredményei támasztják alá. A díjat Nyakó József helyi RMDSZ-elnök adta át, rövid beszédében arról szólva az egész eseményre vonatkozóan, hogy akik dolgoznak, azok az elismerést is megérdemlik, a kitüntetettek pedig az egész város büszkeségei, valamennyiünké ők, a jutalmak átadása pedig nagy büszkeség az elöljárónak.

A Himnusz éneklése után az est előadása következett: a pár perccel korábban idén is jutalmazott Móka adta elő szilveszterkor bemutatott zenés kabaréjának ismétlését.

Keresés