Pontot hoztunk Diószegről

2019. Május 30.

A csapatok megosztoztak a gólokon és a pontokon. Szombaton az utolsó fordulóval, hazai pályán zárul a bajnokság.

 

A megyei első osztályú labdarúgó bajnokság utolsó előtti fordulójában az Unirea a Diószegi SK-hoz látogatott, hétközi fordulóban, szerda délután. 

A meccs nem jól kezdődött számunkra, hiszen már a 3. percben Lakatos révén egy nagy helyzetünk kimaradt, a 18-ig percig pedig két gólt is kaptunk, sőt, a játékrész további részében egy harmadikat is éppen megúsztunk...

A második félidőre mintha egy másik csapat jött volna ki, mely túllépett az első 45. perc okozta traumán, és a 61. percben sikerült a szépítés: Széles adott be jobbról, a labdát Gego fejjel Lazăr elé csúsztatta, aki a hosszú sarokba lőtt - 1-2. A 80. percben, egy kontra során Solymosán iramodott el a bal oldalon, és a befejezést is sikerrel vállalta - 2-2

Ezeken kívül is voltak még helyzeteink, de azok, akár csak a hazaiakéi az első félidőben, kimaradtak, így mindkét gárda megnyert egy-egy félidőt és igazságosnak tűnik a pontosztozkodás. 

Ifj. Fele Sándor edző csapata: Kis - Jude, Crişan, Lazăr, Urbanowski, Solymosán, Boros, Lakatos, Bacsó, Széles, Gego.

A forduló további eredményei és a tabella ide kattintva tekinthető meg.

Az utolsó fordulóban hazai pályán búcsúzik szurkolóitól az Unirea, szombaton 14 órától a felnőtt, 16 órától az ifjúsági csapat fogadja a Madarászi SK-t.







További cikkek

Így kerek a világ - Gyermeknap Budapesten

2019. Május 30.

Május 25-26-án rendezték meg, immár 29-dik alkalommal, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és Budapest Főváros Önkormányzata szervezésében a Városligeti Gyermeknapot.

(Illusztráció)

Viharriasztás 37 megyében péntek reggelig

2019. Május 30.

Sárga jelzésű (elsőfokú) viharriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) csütörtökön, amely péntek reggelig érvényes az ország szinte egész területére.

XI. Őszirózsa, körzeti szakasz

2019. Május 30.

Megtartották a népdalvetélkedő körzeti szakaszát.

Áramszünet május 31-én

2019. Május 30.

Áramszünet lesz pénteken az alábbi helyeken.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: