Ruhával és cipővel lehet támogatni a Caritas munkáját

Ruhával és cipővel lehet támogatni a Caritas munkáját
2012. September 1.
Két fehér színű konténer jelent meg a városközpontban, ezzel a felirattal: "Kérjük, hogy feleslegessé vált ruhaneműit és cipőit tegye ebbe a konténerbe. Segítsünk együtt!"
/vlm/Image/Show/84/
Konténerbe várják az adományokat

A két fehér színű konténer pénteken tűnt fel a városközpontban, egyik a posta régi székhelyénél, a másik a CEC előtt.

Karsai Attila alpolgármestertől megtudtuk, hogy a Nagyváradi Caritas segélyszervezet tette ki őket, annak a kapcsolatnak az eredményeként, ami még abban az időben épült ki, amikor ő a helyi Egészségügyi-Szociális Központ igazgatója volt. A Caritas sokmindennel segítette a központot.

Az említett konténerek kihelyezése is a rászorultak segítését célozza: bárki beleteheti a számára már hasznavehetetlenné vált ruhaneműit, lábbelijeit, amit a Caritas majd szétoszt a szociálisan hátrányos helyzetben élők között.

Több településen is vannak hasonló konténerek, melyeket hetente egyszer ürítenek, tartalmukat beszállítják a nagyváradi központba, ahonnan szétküldik a megfelelő helyekre, Így az is megtörténhet, hogy a holmik egy része visszakerül Érmihályfalvára, ha szociálisan rászorultak számára igényli a Caritas támogatását az önkormányzat – tette hozzá az alpolgármester.

A konténereken egy telefonszám is fel van tüntetve – 0757-362249 -, ami a “konténert üzemeltetőjé”, ez hívható, ha valakinek nagyobb mennyiségű adománya lenne.

Keresés