Segítenek a diákoknak az albérlet keresésében

Segítenek a diákoknak az albérlet keresésében
2012. August 30.
Közeledik a tanév, és sok diák, egyetemista keres albérletet, vagy éppen lakótársat meglévő albérletébe Nagyváradon. A Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) megpróbál segíteni ebben. Az alábbi közleményt az NMD-iroda bocsátotta ki.
/vlm/Image/Show/84/
Segítenek lakást találni (Illusztráció: pecsma.hu)

Közeledik a tanév, és sok diák, egyetemista keres albérletet, vagy éppen lakótársat meglévő albérletébe Nagyváradon. A Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) megpróbál segíteni ebben. Az alábbi közleményt az NMD-iroda bocsátotta ki.

A Nagyváradi Magyar Diákszövetség www.lakas.nmd.ro weboldalán továbbra is ingyenesen lehet hirdetni mindazoknak, akik kiadó lakással rendelkeznek vagy lakótársat keresnek maguk mellé a már kibérelt lakásba. A honlapra a hirdetést csakis regisztráció után lehet feltenni, mely mindössze néhány percet vesz igénybe. A hirdetések megtekintéséhez azonban még regisztrációra sincs szükség.

A hirdetni vágyók személyesen is felkereshetik a Nagyváradi Magyar Diákszövetség Ifjúsági központját, ahol egy űrlap kitöltését követően a hirdetés szintén a www.lakas.nmd.ro oldalra kerül fel. A meghirdetett lakások tulajdonosai maguk dönthetik el, hogy hirdetésük meddig legyen megtekinthető az oldalon. Velük telefonon tartjuk a kapcsolatot és a hirdetés lejárta után felhívjuk őket. Amennyiben az illető még nem talált bérlőt, akkor kérésére a hirdetést továbbra is futtathatjuk oldalunkon.

Fontos, hogy az űrlap kitöltése során senki ne adjon meg pontos címet, mert egy üres lakásba való esetleges betörésért nem vállaljuk a felelősséget. Mindenkit megkérünk, csak az utcát vagy a környéket írja be megközelítési pontnak.

Ha tehát még nem sikerült kiadnia lakását, vagy nem talált rá a megfelelő lakótársra, forduljon a Nagyváradi Magyar Diákszövetséghez. Hirdetést feladni lehet tehát online – a www.lakas.nmd.ro weboldalon és személyesen – a Nagyváradi Magyar Diákszövetség Fekete Sas Palotabeli Ifjúsági Központjában, a Szent László tér (P-ta Unirii) 2-4 szám alatt.