Spóroljanak a vízzel

2017. Augusztus 2.

Az Észak-Nyugati Víz- és Csatornamű Rt. megismétli két hete tett felhívását.

 

Az Észak-Nyugati Víz- és Csatornamű Rt. ismételten kéri az érmihályfalvi lakosságot: a kánikula időszakában aki teheti, spóroljon az ivóvízzel, lehetőség szerint ne használják azt locsolásra.

A város átlagos fogyasztása többszörösére is megnövekszik ezekben a napokban. Ez oda vezethet, hogy rosszabb esetben vízkorlátozást kell bevezetni, amit a szolgáltató és vélhetően a fogyasztók is szeretnének elkerülni.










További cikkek

Hagyományőrző foglalkozások négy napon át

2017. Augusztus 2.

Rövid megnyitóval kezdődtek el szerda délután az Érmelléki Kézműves és Hagyományőrző Napok.

Intézkedések a sertéspestis ellen

2017. Augusztus 7.

Az Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (DSVSA) már tett intézkedéseket, de továbbiakat is javasol a tenyésztőknek az afrikai sertéspestis megállítására.

A fatimai kegyszobor érkezik

2017. Augusztus 2.

Vasárnap délelőtt kerül sor az ünnepélyes eseményre.

Az SLC (piros-feketében) és a City csatájából előbbiek kerültek ki győztesen

Kispályás focitorna Semjénben - Itt a vége...

2017. Augusztus 2.

A semjéni kispályás focitorna utolsó fordulójának eredményei, a végső táblázat és a legjobbaknak választottak névsora.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: