Szakértőkkel a megjavulás útján | Érmihályfalva, az Érmellék fővárosa

Szakértőkkel a megjavulás útján

2018. Január 26.

Óvodások és kisiskolások töltötték meg a kultúrház nézőterét kedden, amikor Zorkóczy Zenóbia előadóművész várta őket interaktív produkcióival.

 

Kedden délelőtt/délben két alkalommal is megtelt a Bartók Béla Művelődési Ház nézőtere, előbb óvodásokkal, utáni kisiskolásokkal. Számukra Zorkóczy Zenóbia előadóművész mutatott be a koruknak megfelelő interaktív műsort. 

Magunk a 12 órától kezdődött "Rosszcsont Zénó jó szeretne lenni" című produkción vettünk részt, az I. - IV. osztályosok társaságában. Ami az interaktivitást illeti, abban nem volt hiány, a gyerekek szinte mindegyike jelentkezett minden feladatra, valamennyien fel akartak ülni varázslepedőre, valamennyien zsűrizték volna az előadó szavalatát s mindannyian tudták, hogy mit kellene tenni Zénónak, hogy megjavuljon. Utóbbi nem is csoda, hiszen, mint kiderült, a terem tele volt szakértőkkel, csupa nem árulkodó, nem verekedő, nem csúfolódó, nem feleselő, nem hazudó, ám mindig szívesen és jól tanuló gyerekkel. Azt is megtudtuk, hogy valójában kik a pletykások? Kitalálja-e a kedves olvasó? Hát a tanítónénik! A gyerekek megállapítása az érintetteket láthatóan nem érte meglepetésként.

Zorkóczy Zenóbia mintegy háromnegyed órán át le tudta kötni a teremnyi gyerek figyelmét, ami nem kis teljesítmény.

A Kovászna városában élő előadóművésszel készült interjút a későbbiekben közöljük.










További cikkek

Plakátokon is hirdetik a szolgáltatást

Nyomon követhető a buszok útvonala

2018. Január 26.

Néhány napja már működik az a mobilapplikáció, amellyel a Bihar megyében engedéllyel rendelkező utasszállító járművek mozgását lehet nyomon követni.

,,A mese mindenkié…”

2018. Január 29.

"Nagyváradig autóbusszal, ott pedig a mesék szárnyain utaztunk…" Mesevetélkedőn voltak kisdiákjaink.

Gyerekkönyvek Budapestről

2018. Január 26.

A mintegy 200 darab kötet a budapesti Kelenvölgyi Általános Iskolából érkezett.

Imahét 2018.

2018. Január 25.

Január 28. és február 4. között tartják a református egyházközségben az imahetet. A házigazdák közleménye olvasható alább.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: