Szőke János református lelkészről, újabb adatok alapján

2017. December 29.

Újabb adatok kerültek elő Szőke János néhai református lelkészről, például templomépítő munkájáról. Ezeket Kovács Rozália helytörténész tárja elénk.

 

Szőke János  református lelkész, esperes, zsinati képviselő (1828 – 1893) városunk egyházi életének egyik igen jelentős alakja volt. 2013. október 20-án a város honlapján már említettük, de azóta újabb adatok kerültek elő életéről,  két fénykép 1870 és 1881-ből, illetve a gyászjelentése is. Hosszú időt  szolgált városunkban, megérdemel egy újabb megemlékezést.

                 1828-ban született, de hol, és kik voltak szülei, nem tudjuk.  A gyászjelentésből tudjuk, hogy  39 évig szolgált lelkészként, 13 évig esperes volt, és az 1881-es fényképe alá az van írva, hogy zsinati képviselő.

                Amikor Vásárhelyi Dániel lelkész meghalt, ő fogalmazta a nekrológot 1862-ben, s a végén ezt írja: "jegyezte Szőke János ref. lelkipásztor, a boldogultnak 8 évig segédje és hivatali utódja."

                 Szőke János városunkban szolgált lelkészként 1862 –től  1893-ig. A protestáns  egyháztörténeti lexikon szerint esperes volt 1880 - 1893 között.

                Felesége Vecsey Emma, településünkön a 192. házszám alatt laktak. Gyermekeit Ilonát (született 1871. december 12-én, Érmihályfalván), Gizellát (született 1875. augusztus 30-án, Érmihályfalván), Gézát és Jánost említik a levéltári adatok. (Levéltár 1.8.d.22)

 A sírkövön olvashatjuk fia, Szőke Béla hittanhallgató nevét: 1873. I. 2. – 1893. 11. 15, aki itt született és fiatalon halt meg, és Anna (1876 - 1877), valamint Zoltán neveit.

       Szőke János, az egyházépítő

Sass Kálmán lelkipásztor 1938-ban írja: "1888 évben  az ősök újra szükségét látták annak, hogy a számban meggyarapodott eklézsiájuknak a régi helyén egy tágasabb, hosszabb  templomot építsenek." (Sass Kálmán, A Valea lui Mihai-i református templom, 1938, Református Árvaházi Képes Naptár 118. oldal)

  Mihályi Zoltán lelkipásztor 1978-ban hozzáteszi: "Az új templom építése Szőke János prédikátorsága és Szabó János, valamint Sághi Lajos kurátorsága idején történt.”

A templom újjáépítéséről bővebben olvashatunk Mihályi Zoltán lelkipásztor templom történetében (Az érmihályfalvi református templom rövid története, 1978): "1887-ben a régi templomot alapjáig lebontották, egy méterrel a templom alapját lejjebb ásták, s a régi templom tégláiból teljesen új templomot építettek. A munkálat 160 ezer téglába, a régi templomból kikerült anyagkészleten, rengeteg önkéntes munkán kívül több mint 15.000 forintba került. A munkálatokba benne foglaltatik a templom teljes bútorzata is. A templom munkálatai 1888 őszén lettek befejezve.” Megemlíti az építő mester nevét, Katona Mihályt, akiről már szintén irtunk.

Szőke János sírköve a református temetőben található.

Béke legyen porai felett!

                         Kovács Rozália










További cikkek

Tilos a parkolás a tűzijáték miatt

2017. December 29.

Szilveszter idején, pár óráig tilos lesz a járműveket a Mester utcai parkolóban hagyni.

A városháza esti megvilágításban (fotó: Ovi D. Pop)

"Évzáró gondolatok házunk tájáról"

2017. December 30.

Nyakó József polgármester évzáró, újévköszöntő üzenete.

(Illusztráció)

Csillagfedési kavalkáddal búcsúzik az idei év

2017. December 28.

Mintha az égbolt is tudná, hogy valami sziporkázó látvány szükséges ilyen december végi hangulathoz, a szilveszterhez, ugyanis több csillagfedés észlelésével búcsúzhatnak el az égbolt szerelmesei az idei év(g)től, 2017-től. Szoboszlai Endre csillagász-ismeretterjesztő írása.

Idei ünnepköszöntők a városházán

2017. December 28.

Idén kevesebben voltak a városházán ünnepet köszönteni, ám más településekről is érkeztek.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: