TISZTELT DERIK VÁROSRÉSZ LAKÓI!

2020. Augusztus 25.

Újabb lakossági találkozók a hét folyamán

 

 

Érmihályfalván a hét folyamán újabb lakossági találkozók lesznek a város különböző pontjain.

Míg a hét első felében a Derik részben két különböző helyen lesznek találkozók, addig a hétvégén a Nagyújvároson és a Kisújvároson kerül majd sorra.

Szivesen látunk minden DERIK városrész lakost az alábbi képeken feltüntetett utcabeosztások alapján, a megfelelő napon és helyszínen.

 A Kossuth Lajos és az Erkel Ferenc utcák azon kiváltságos helyzetben vannak, hogy bármelyik helyen részt vehetnek az alábbiak közül.

 


Nyakó József polgármester és

 

Karsai József Attila alpolgármester








További cikkek

Az ÓpeRENCZián túl

2020. Augusztus 26.

Az Érmihályfalva fennállásának 750. jubileumi évfordulója alkalmával szervezett rendezvénysorozat keretén belül mutatták be az elmúlt szombaton Rencz Csaba újságíró harmadik, posztumusz megjelent kötetét.

Sertéspestis Érmihályfalván

2020. Augusztus 26.

A Bihar Megyei Élelmiszer – Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság hivatalos értesítése szerint, újabb fertőzés gócok jelentek meg városunk több gazdaságában.

Hamarosan beindul az Integrált hulladékkezelő rendszer

2020. Augusztus 25.

A héten átfogó karbantartási munkálatokba kezdünk.

Permetezés lesz augusztus 28-án

2020. Augusztus 25.

A városháza ezúton is tudatja: pénteken permetezni fognak az alábbi területeken.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
Hosted by: