Tíz éve avattak emléktáblát Veronika testvérnek

2016. Október 28.

Pár napja emlékeztünk az '56-os forradalomra, annak 60. évfordulóján. Az Érmihályfalvi Csoport perében elítélt Földesi Ilona emléktábláját 10 éve avatták fel, ennek apropóján idézi fel "Veronika testvér" alakját Kovács Rozália helytörténész.

 

Földesi Ilona (Veronika testvér) Nagyváradon született 1909. október 9-én.

Diakonissza volt, 1955-től a székelyhídi kórházban főnövér. Az 50-es évek első felében Érmihályfalván, Sass Kálmán mellett egyházi segédszolgálatot is ellátott. Kiskapusnál a vonaton tartóztatták le 1957. október 10-én. A kolozsvári Tartományi Katonai Törvényszék nagyváradi tárgyalásán a rendszer elleni szervezett bűncselekményben való részvétel vádjával ítélte el 5 év börtönre az 1448/1958 számú ítélettel. 1963. januárjában szabadult, de betegsége miatt szolgálatot már nem vállalt. Elhunyt 1983. november 27-én Nagyváradon. – olvassuk a Kupán Árpád (Dukrét Géza által szerkesztett): 1956 emlékezete Biharban című könyvben (Nagyvárad, 2006,140.oldal).

Az 1956-os forradalom 50. évfordulóján a család és a gyülekezet emléktáblát állíttatott Veronika testvérnek.

 

Alábbi képünkön Veronika testvér egy bibliakörös csoport tagjaival.












További cikkek

Fekete Károly portréja* és síremléke a római katolikus temetőben

Fekete Károly festőről, kicsit másképp

2016. November 30.

Fekete Károly (1898. – 1981. december 5.) érmihályfalvi festőművészre emlékezünk, aki 35 évvel ezelőtt halt meg.

A családi fotó Érmihályfalván készült 1898 körül

Szathmáry Sándor református lelkipásztor

2016. December 30.

Az érmihályfalvi református egyháznak közel 20 esztendeig, 1894-től 1913-ig volt lelkipásztora Szathmáry Sándor (1855-1915). Alakját Kovács Rozália helytörténész idézi fel.

A sírjel, illetve csak gazos, hűlt helye...

Egy eltűnt sírjel nyomában

2016. Október 21.

A Nagy Imre lelkésznek állított sírjel éppen idén 100 esztendős... lett volna, ha nemrégiben el nem tűnik. Hiányát Kovács Rozália helytörténész fedezte fel.

Az ősök nyomát kutatva

2016. Október 14.

A nemes Lovass család ma Ausztráliában élő egyik tagja látogatott el szeptemberben városunkba. Ő Lovass Ferenc, I. Lovass Dániel ükunokája, kísérője Kovács Rozália helytörténész volt.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: