Újabb hazai vereség

Újabb hazai vereség
2018. September 11.
Az eddigi hazai mérleg kettőből semmi.

A megyei első osztályú labdarúgó bajnokság harmadik fordulójában az Unirea a Mácsapusztai Unireát fogadta szombaton a Praszler stadionban. Az első fordulóban ugyancsak hazai pályán 5-1-re kikaptunk a Váradszentmártoni CSC-től, a másodikban nyertük Élesden. Itt lett volna az alkalom az első hazai győzelem megszerzésére, ami …elmaradt, hiszen 1-0-ás félidő után 3-0-ás vereséget szenvedtünk. Úgy tűnik, ahogyan az a korábbi pontvadászatban is megtörtént, a hazai pályás meccsek nem mennek, igaz, az első fordulókban mindjárt ki is fogtuk a szinte legerősebb ellenfeleket. Ez persze nem vigasztalta a szurkolókat, akik természetesen nem erre számítottak. De nem így tervezték persze sem a focisták, sem edzőik. “Nagyon bántó ez az újabb vereség, azon vagyunk, hogy a folytatás jobb legyen. Sérülések miatt több változtatás is volt a keretben és miközben mi kihagytuk a helyzeteinket, az ellenfél minden lehetőséget kihasznált”, mondta a találkozó után ifj. Fele Sándor, aki edzőtársával, Muzsnay Zsolttal a következő csapatot szerepeltette: Kis – Jude, Foriş, Solymosán, Balajti (26. p. Lazăr), Lakatos, Láposi, Cr. Jurcă (70. p. Crişan), L. Jurcă, Fele Sz. (46. p .Széles), Gego. A játékvezető a 35. percben kiállította Jude-t, azt követően emberhátrányban játszottunk.

A harmadik forduló további eredményei és a tabella ide kattintva tekinthető meg.

“Nyerni megyünk Szentandrásra”, nyilatkozta az idézett edző, ugyanis a következő fordulóban a Szentandrási Crisul pályáján vendégeskedik csapatunk.

Keresés