Vándorkiállítás: 48-as Hőseink

2019. Március 13.

Szombaton 16 órától, a könyvtárban.

Bem József szablyájának másolata

Bem József szablyájának másolata

Az érmihályfalvi Dr. Andrássy Ernő Történelmi és Néprajzi Városi Múzeum illetve a Máté Imre Városi Könyvtár szervezésében kerül sor utóbbi galériájában a Budapesti Városvédő Egyesület 48-as Hőseink című vándorkiállításának megnyitójára március 16-án, szombaton 16 órától.

A megnyitón Kossuth-szobrok a Kárpát-medencében címmel előadást tart a kiállítás rendezője, Millisits Máté művészettörténész.

A tárlat talán legnagyobb érdeklődésre számot tartó darabja Bem József szablyájának másolata.

A kiállítás április 18-ig lesz látogatható. 










További cikkek

Meghosszabbították az egységes adónyilatkozat leadási határidejét

2019. Március 13.

Meghosszabbította a kormány keddi ülésén az egységes adónyilatkozat leadási határidejét március 15-ről július 31-ig. Ugyaneddig a határidőig lehet élni a 2, illetve 3.5 százalékos adófelajánlással.

Adósságbehajtás, hálózati lekötés

2019. Március 14.

Az Észak-Nyugati Víz- és Csatornamű Rt. közleménye azokhoz, akiknek tartozásuk van, illetve akiknek nincs szerződésük.

Permetezés lesz március 15-én

2019. Március 13.

A városháza ezúton is tudatja: pénteken permetezni fognak az alábbi területeken.

RMDSZ-közgyűlés: Újraválasztották az elnököt

2019. Március 13.

Beszámoló és tisztújító közgyűlés volt az RMDSZ érmihályfalvi körzeténél. A szervezet megyei sajtóirodájának közleménye.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: