Vasárnap kora reggel gyűlt össze a Derík csapata, hogy beváltsák jól megérdemelt nyereményüket, amit a Részek Viadalán nyertek: másodikként egy ópusztaszeri kirándulást kaptak. A hideg reggeli órában álmosan szenderegtünk a meleg buszban, a hajnali pirkadatnál már kilestünk az ablakon a mellettünk elsuhanó ködös őszi tájra. Mikor átkeltünk a Tiszán már sütött a nap, és a Nemzeti Történelmi Emlékparkhoz érve megnyugodva szállhattunk ki járművünkből, hogy ez a szép idő egész nap velünk lesz. A bejáratnál megvolt az első közös fotó a székelykapu előtt. Belépés után megnéztük a Millenniumi Árpád emlékművet, melyet királyaink mellszobrainak sétánya vett körül. Elérkeztünk az emlékpark legcsodálatosabb részéhez, a Rotunda épületében elhelyezett Feszty-körképhez. Ide csak előzetes bejelentkezés után válthattuk meg jegyeinket, s léphettünk be az egyeztetett időpontban. Az 1896-os Millenniumi emlékünnepségre készített „A magyarok bejövetele”; című monumentális Feszty-körkép közepe előtt állva felemelő érzés volt látni, rácsodálkozni a történelemből tanult, hallott, elképzelt eseményekre. Ott állva s körbejárva, hallva a különböző jelenetekhez csatolt hangokat, dobokat, korabeli zenéket úgy éreztük, magunk is részesei vagyunk a terepdomborzathoz kapcsolódó panorámakép eseményeinek. Úgy éreztük, mintha 3D-s moziban vennének bennünket körül az események. Feszty Árpád és segítői ezt már közel 120 éve elővarázsolták az ecsetjükből. Következő állomásunk a Nomád park volt, ahol megnéztünk a jurták külalakjától a belső berendezésig minden látnivalót, és megtanulhattuk, hogyan kell őseink nyilaival célba lőni. Következtek a monostor romjai, aztán megnéztünk egy Csete-jurtát, amiben kiállítottak egy kb. 1800 éves hatalmas mamutfenyő-szeletet. A skanzenben, falumúzeumban megnézhettük (bár egyesek még emlékeztek bizonyos berendezési tárgyakra), hogyan és hova jártak iskolába elődeink, megtanultunk gólyalábon járni, volt, aki „táncolt is”;, sőt, a logikai lakatkibontás is sikerült egyeseknek. Ebben a faluban minden udvarban, minden házban mást és mást lehetett látni, tapasztalni. Megnéztük hogyan, mivel törték, aztán darálták a paprikát. Volt amit játékszernek néztünk. Borászaink úgy látták hogy mi még most is a hagyományos módszerrel préseljük a szőlőt. Meglátogattunk polgári házat, falusit is olyat is, ahol az ólban ott röfögött a mangalica, az udvari ketrecben meg szaladgált a gyöngytyúk. Voltunk szatócsboltban és múltszázadbeli postán, telefonközpontban, láttunk tűzoltó szekeret és kalapkészítő műhelyt. Legérdekesebb egy hatalmas EU-s forrásból felújított szélmalom volt. Három emeletét csodálkozva jártuk be, ámulva azon, hogy a korabeli ácsmesterek milyen tökéletes munkát végeztek. Estére autóbuszunknál összegyűlve a trubadúrok elkezdtek „lazítani”;, a szirének pedig előadták a Nyár van című számukat. Így “behangolva” indultunk haza, persze előkerültek a hűtőtáskából az „üdítők”; is, és az utunkat végignótázva, énekelve, késő estére nagyon jó hangulatban értünk haza kicsi, de szeretett városunkba. Mindenki nagyon jól érezte magát, és sok-sok élménnyel telve érkeztünk haza.