Sillye Judit: Hazaváró

messzi tájak fura szívverése

néha csábítón tud hangzani

kérdez az élet és ha felelsz

szól a hívás menned kell

megálljt bárki hiába mond

amíg édesget a remény

a színek egy pontba gyűlnek

mint ég alján a szivárvány

mögötted az előző a régi

tavasz jön nyár ősz és tél

fészkükre szállnak a fecskék

vagy búzatábla sárgul épp

járdát sepernek szilvaágak

kertet sikátort huzat jár

tűzzenére hópelyhek kerengnek

illata mindnek olyan ismerős

itt tetted meg első lépésed

itt mondtad a legelső szót

a kisiskola veled együtt zengte

egy hazánk van egy otthonunk

üzenjük – itthon nem felejtünk

mi itt maradt mindig hazavár

az utca a templom és az a ház

dédelgesd őrizd emléküket

ha tudsz olvasni egy virágból

vagy levélről mely lábad elé hull

szárnyra kelő kis kamasz szelek

elviszik hozzád az üzenetet

a szíved nem lesz soha idegen

e darab földért amely adatott

mindig felelős maradsz ugyanúgy

légy szilárd kő élet sodrásában

ha kell szikla amely bizton

nem hagyja el soha őrhelyét

egy padon ül most is talán

ölébe ejtve dolgos két kezét

ki életet adott hitet biztonságot

ezer szállal kötődik hozzád

lelkednek ő a jobbik fele

türelme nem fogy mellyel hazavár

idődből áldozz egy szeletet

ülj mellé te is a padra

a múlt ölelése megdobbantja szíved

titkát az élet füledbe súgja

s elfordítja arcát a magány

nagy akarással be lehet járni

széltében-hosszában az egész világot

tagadhatod azt is ami voltál

hű vagy avagy hűtlen akkor is

az Érmellék melyből csak egy van

soha ne felejtsd mindig hazavár

2015. október